2014. március 12., szerda

Házi mustár

MUSTÁR KÉSZÍTÉSE HÁZILAG

(30 dkg mustárhoz)

Hozzávalók: 10 dkg mustármag, 1,5 dl ecet (6%-os), 1 dl víz, 1 teáskanál őrölt fehérbors, 2 teáskanál őrölt koriander, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 teáskanál cukor (nyers nád), 1 mokkáskanál só (természetes, nem finomított).

Elkészítése
1. Őröljük meg kávédarálón a mustármagot.
2. Keverjük hozzá az ecetet, fedjük le a tálat és tegyük egy napra a hűtőbe.
3. Másnap adjuk hozzá a többi fűszert és a vizet, majd keverjük össze alaposan.
4. Lefedve hagyjuk a hűtőben „pihenni” néhány napot, amíg összeérnek az ízek.

Praktikák
1. Az egy napos pihentetésnek az a magyarázata, hogy ennyi idő alatt a darált mustármag alaposan megszívja magát a nedvességgel, jól besűrűsödik az elegy, ez jó kiindulási alap az általunk elvárt sűrűség beállításához (amit a hozzáadott víz mennyiségével szabályozhatunk)
2. Ha valaki a sárgásabb mustárt kedveli, adjon a fűszerekhez fél teáskanál kurkumát, ettől gyönyörű sárga lesz.
3. Merészebbek kipróbálhatják mézzel vagy chilivel/cayenne borssal is, vagy a saját kedvenc fűszerrel.
4. Eddigi tapasztalataink szerint ezzel a recepttel - hozzáadott tartósító nélkül is - 2 hónapig eltartható hűtőben (lehet, hogy tovább is, de ennyi idő alatt mindig elfogyott ez az adag).

(http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/4172-viszlat-tartositoszer-keszits-mustart-hazilag)

2014. március 9., vasárnap

Sütőpor, mint tisztítószer

Sütőpor penész, foltok és szürkeség ellen

A sütőpor hatékonyan pusztítja el a nedvesség hatására megjelenő penészgombákat és az általuk keletkezett foltokat. Ha a ruhák lettek penészesek, mert túl sokat álltak nedves helyen, egyszerűen vizezd be a foltokat, majd dörzsöld át sütőporba mártott, nedves szivaccsal. Öblítsd át a foltos részeket vízzel vagy ecettel, majd mosd ki a ruhákat mosógépben. A foltoknak nyomuk sem lesz.
A sütőport úgy is használhatod a penész ellen, hogy a nagyon nedves helyiségekben, így a konyhában és a fürdőszobában egy-egy tálban helyezel egy néhány adagot. A por magába szívja a levegőben lévő nedvességet, ezáltal nem ad lehetőséget a penészgombáknak az elszaporodásra.
Ha a mosógépben jelent meg a penész, akkor se feledkezz meg erről a csodaszerről. Ráadásul azért se, mert két legyet üthetsz a használatával egy csapásra: a ruhákat is fehérítheted, és a mosógépet is tisztíthatod. A sok mosástól elszürkült ruhákat úgy mosd, hogy csak feleannyi mosóport teszel a gépbe, és a hiányzó mennyiséget sütőporral pótolod ki. Ha így indítod el a mosógépet, akkor a mosási program alatt a ruhák is fehérednek, és a mosógép belsejében lévő szennyeződések is eltűnnek.

Praktikák és ötletek a szagok ellen

A lakásban lévő kellemetlen szagok ellen a sütőport önmagában, illatos keverékben vagy házi tisztítószer formájában is bevetheted. Utóbbi a takarításban és a szagtalanításban is hatékony. Elkészítéséhez először önts egy pohár háztartási ammóniát, fél pohár mosószert és két evőkanál sütőport egy régi szórófejes palackba. Engedj rá vizet, és adj hozzá tetszés szerinti illóolajat. Jól rázd fel. A szert permetezd a tisztítandó felületre, öblítsd le, és a kosszal együtt a szag is eltűnik.
Ha a hűtőben keletkeztek nemkívánatos aromák - annak ellenére, hogy tisztán tartod -, eltüntetésükhöz vesd be a sütőport szénnel és növényekkel együtt: előbbiek magukba szívják a kellemetlen szagokat, míg utóbbiak illatosítanak. Vágd le egy nejlonharisnya ujjrészét, hogy kis zsákot kapj. Helyezd a zsákocskát kis szövetnégyszögre, és tegyél bele egy evőkanál széntablettát, egy evőkanál sütőport és egy nagy csipetet két-három fűszer vagy gyümölcshéj - déligyümölcsök héja, fahéj, vanília - keverékéből. Húzd fel a szövetdarab négy sarkát, a zsákot kösd össze zsineggel, és tedd a hűtőszekrénybe. A zsák két hónapra eltünteti a kellemetlen szagokat. Ha nincs kedved a keverék elkészítéséhez, akkor az is jó, ha egy kis adag sütőport tálkában tartasz a hűtőben. Ezt viszont hetente érdemes cserélned.

A mikrohullámú sütő szagát is elveheted a következőképpen: egy pohár vízben oldj fel két kis zacskó sütőport, tedd a mikróba, és forráspontig melegítsd. A keletkező pára elpusztítja a szagokat okozó baktériumokat. Ezután vedd ki a poharat, majd enyhe mosogatószeres vízzel töröld át a mikró belsejét.

Sütőporral a vízkő és a zsíros szennyeződések ellen

A sütőport vízkőoldóként és súrolószerként is használhatod. A fürdőszobai terrakotta- és kerámiacsempék hamar elveszítik a fényüket a rájuk rakódott vízkő miatt, de szerencsére kevés ecetből és némi sütőporból készült pasztával ismét fényessé varázsolhatod őket. Kend a pasztát a homályos csempefelületekre, és hagyd hatni egy órán át. Ezután távolítsd el, töröld át a csempét, majd öblítsd le tiszta vízzel. Ezt a módszert a kád tisztításánál is bevetheted. A zuhanyzó műanyag faláról úgy tüntetheted el a vízkőnyomokat, hogy erőteljesen átdörzsölöd a nedves felületet.

A sütőpor súroló hatásának a konyhában is hasznát veheted. Legyen szó a tűzhely vagy a sütő tisztításáról, fogj egy nedves szivacsot, önts rá egy kis tasak port, majd kezdheted is a súrolást.

A por hatékonyan elbánik a zsíros szennyeződésekkel is, miközben óvja a felületet, nem hagy karcolásokat. Súrolóporként a sütőport a fürdőszobában a fugák fehérítésére is használhatod, ekkor érdemes a szivacsot először ecetbe mártani, majd utána rászórni a port.

 (http://www.femina.hu/otthon/50_forintos_csodaszer_szagok_vizko_es_penesz_ellen)

2014. március 4., kedd

Növénytársító, jó szomszéd-rossz szomszéd


Növény
Jó szomszéd
Rossz szomszéd
Bab
Borsfű, uborka, káposztafélék, cékla, zeller, honapósretek, korai burgonya
Fokhagyma, póréhagyma, hagymafélék
Borsó
Kapor, édeskömény, karalábé, cukkini, retek, salátafélék, répa
Fokhagyma, póréhagyma, hagymafélék
Burgonya
Karós-bab, kukorica, spenót, mangold, káposztafélék, bab, kömény
Cukkini, tök, uborka, paradicsom, dinnye
Cékla
Salátafélék, káposztafélék, vöröshagyma, uborka, kapor, petrezselyem
Cukkini, tök, dinnye, burgonya, póréhagyma
Cukkini, dinnye, tök
Kukorica, karós-bab, vöröshagyma, póréhagyma

Ediva és más őszi saláta
Póréhagyma, káposztafélék, retek, feketegyökér, paradicsom, kapor, borágó, cékla, szamóca
Fodroskel, bimbóskel
Káposztafélék
Cékla, kapor, spenót, salátafélék, póréhagyma, paradicsom, zeller, mangold
Cukkini, tök, fokhagyma, szamóca, dinnye, vöröshagyma
Karalábé
Bokorbab, karós-bab, minden salátafélék, spenót, retek, cékla, feketegyökér, zeller, szamóca, petrezselyem
Cukkini, tök, vöröshagyma, dinnye, fokhagyma
Paradicsom
Minden káposztafélék, mert elűzik a fehér legyeket
Borsó, uborka, édeskömény, tök, burgonya, dinnye, cukkini
Póréhagyma
Vöröshagyma, paradicsom, répa, fehérgyökér, káposztafélék, minden salátafélék, zeller
Bab, borsó
Salátafélék
Paradicsom, spárga, zsázsa, káposztafélék, póréhagyma, turbolya, bab
Cukkini, tök, dinnye, burgonya, petrezselyem
Sárgarépa
Vöröshagyma, petrezselyem, minden salátafélék, retek, hónapos retek, spenót, kapor, paradicsom, póréhagyma
Cukkini, tök, dinnye
Spenót
Minden zöldséggel, szamócával váltott sorokban

Torma
Burgonya, kukorica és bab mellet szegélynek

Uborka
Salátafélék, cékla, bab, kapor, borsó, póréhagyma, karós-bab, kukorica, vöröshagyma
Burgonya, bimbóskel, retek, paradicsom, fodroskel
Zeller
Káposztafélék, tépősaláta
Burgonya, kukorica



http://emf-kryon.blogspot.com.au/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

2014. március 3., hétfő

Vetési naptár - hónapról hónapra


Hónap
 Művelet
Január
- burgonya csiráztatása
- rebarbara vetése
- lóbab korai vetése fólia alá
Üvegházba vethető:
- articsóka, hagyma, hónapos retek, nyári káposzta, paprika,
sárgarépa, spenót, uborka, vajrépa
Február
Csiráztatás február 20 után:
- tökök, dinnyék, dohány
Vetés fólia sátor alá vagy kültérbe:
- 20 után: burgonya, fokhagyma, csicsóka, fejes saláta, répa, petrezselyem, retek, vöröshagyma, borsó, spenót, torma, mák
Vetés üvegházban:
- borsó, csemegekukorica, görögdinnye, padlizsán, paradicsom, spenót, zeller
Március
Talaj előkészítése:
- tavaszi szántás, trágyázás, rotálás
Csiráztatás és palánta nevelés:
- paprika, paradicsom, padlizsán, bimbóskel, káposzták és minden más
Vetés kültérben 15 után:
- sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, vöröshagyma mag, korai burgonya, fejes saláta, spenót, sóska, kapor, borsó, bokorbab, cékla, mangold, csicsóka, hagyma, fokhagyma, bimbóskel
Üvegházban vethető:
- póréhagyma, fűszernövények, gyógynövények, paradicsom, paprika, padlizsán, uborka
Április
Vetés kültérben 15 után:
- bab, bimbóskel, burgonya, borsó, cékla, csemegekukorica, édeskömény, fejes-káposzta (őszi és téli), görögdinnye, kapor, karalábé, kelkáposzta,  paprika, paradicsom, retek (nyári), sárgadinnye, sóska, spárgatök, spenót, sütőtök, uborka
- kukorica vetése 10 és 30 között
Kiültetés a palánták közül:
- bokorbab, articsóka, spárga
Vetés fólia alá:
- cukorborsó, uborka, bab, zeller, póréhagyma
Üvegházból palánták kiültetése hidegházba:
- paradicsom, paprika, padlizsán
Május
Kiültetés 15 után:
- lófogú kukorica késői vetés 15-ig
- fekete tetű esetén csípjük le a lóbab csúcsi részét
- burgonyát kupacoljuk
Üvegház:
- a paradicsomról csípjük le az oldalhajtásokat és trágyázzuk         - napos időben szellőztetés, árnyékolás
Június
Kiültetés a szabadba:
- fejes káposzta,  hagymák, kelkáposzta, karalábé, uborka, zöldbab, cikória, kapor
- kötözzük fel az uborkát
- szedjük fel az újkrumplit, a többit kupacoljuk fel
Üvegház:
- paprika, paradicsom, padlizsán egyelése és trágyázása, a paradicsom oldalhajtásait csípjük le
- tűző nap ellen árnyékolás
Július
A szabadban
- burgonya (késői), cékla, karalábé, kapor, fejes saláta, sárgarépa (második vetés), spenót, téli retek, uborka, zöldbab, borsó második vetés, mangold, édes kömény, gumós kömény

- a bokros paradicsom alá terítsünk szalmát, csökkentve a föld víztartalmának párolgását
- a krumplitöveket kupacoljuk fel
Üvegház:
- uborkát, paradicsomot ismét lehet trágyázni, az oldalhajtásokat vágjuk le
- az üvegház ellenőrzése, a hibák javítása
Augusztus
A kertben:
- vethetünk korai fejes káposztát
- vethetünk salátaféléket
- szedjük le a cukkinit. Amit magnak szánunk óvjuk meg a rothadástól úgy, hogy téglát vagy szalmát helyezünk alá.
- szedjük fel a vöröshagymát
Szeptember
A kertben:
- szedjük fel a burgonyát
- szedjük le a babot
Október
A kertben:
- ültethetünk téli salátát
- szedjünk fel és le minden zöldséget, tisztítsuk meg és tároljuk el
- az egészséges szárak mehetnek a komposztba, a többit égessük el és a hamut szórjuk a komposzt tetejére. 
 
November
A kertben:
- el lehet kezdeni a kert rendezését és a talajmunkákat
 
December
A kertben:
- fejezzük be a talajmunkát és szórjuk szét a trágyát


http://emf-kryon.blogspot.com.au/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html