2014. május 2., péntek

Gombák tárolása, felhasználása

Orgona

https://www.facebook.com/272156036251152/photos/a.272172139582875.1073741828.272156036251152/300933413373414/?type=1

Megfázás ellen: orgonalevél
Az orgona levele jó lázcsillapító és izzasztószer (az izzadtsággal együtt a szervezetből távoznak a mérgező anyagok, a betegségek okozói).

A leveléből tinktúrát kell készíteni
:
2 evőkanál felaprított levelet öntsünk le 250 ml forró vízzel, forrásig hevítjük, levesszük a tűzről, és meleg helyen állni hagyjuk 2-3 órán keresztül, azután leszűrjük és kifacsarjuk. Naponta 4x1 teáskanálnyit kell fogyasztani evés előtt. A kúra 3-5 napig tart. Erős köhögés esetén vagy meg lehet hosszabbítani a tinktúra fogyasztását, vagy rövid szünet után meg kell ismételni. 
Ugyanígy lehet használni a vodka alapú tinktúrát, melyet 1:20 arányban kell elkészíteni, és naponta 3-4-szer 15-20 cseppet kell fogyasztani belőle evés előtt.
Két-három nap elég ahhoz, hogy kigyógyuljunk a megfázásból.

Feltétlenül készítsünk olyan tinktúrát is, amely gyengébb: 2 evőkanál levélhez 1 l forró vizet használjunk, és termoszba öntve ezzel menjünk szaunázni. Annyira erős lesz az izzadás, hogy utána valósággal újjászületünk. Közben csak tiszta vizet vagy felére hígított friss gyümölcslevet igyunk. Ha havonta egyszer ilyen módon szaunázunk, szervezetünk gyorsan kitisztul.
 


Virágjából két szert lehet készíteni az ízületek, sebek és ütődések (zúzódások) kezelésére: tinktúrát és a kenőcsöt. Köszvény, meszesedés, ízületi gyulladás esetében mindkettő kiegészítheti vagy kiválthatja a gyári kenőcsöket és erős hatású tablettákat.

Az orgona virágát lazán (szellősen) szórjuk színültig egy fél literes üvegbe, öntsünk rá vodkát, hagyjuk állni 3 hétig sötét helyen, szobahőmérsékleten, majd szűrjük le. Fogyasszuk naponta 3x30 cseppet, étkezés előtt, három hónapon keresztül.
A tinktúrát fel lehet használni az ízületek dunsztkötéséhez, ehhez 1/3 pohárnyi tinktúrát hígítsunk fel felesben vízzel, nedvesítsünk be vele egy fáslit, helyezzük a fájós részre, majd fedjük be nylonnal és meleg kötéssel. Az ilyen dunsztkötés reuma, valamint sebek és ütődések (zúzódások) esetében megszünteti a fájdalmat.
 


Készíthetünk fájdalomcsillapító kenőcsöt is a virágából, nagyon jó hatású reumatikus gyulladás esetében, az ízületekbe dörzsölve. Ehhez 2 evőkanál aprított virágot alaposan dörzsöljünk el 2 evőkanál friss vajjal, és hűtőszekrényben tároljuk, de csak maximum egy hónapig.

Van, aki a hígított tinktúrát arcápoló víz helyett használja: amint megjelenik egy pattanás, elalvás előtt rögtön bekeni vele az arcát. Próbáljuk ki!

Gyógyszörpök

Mentaszörp

Hozzávalók:
  • 1 kg nyírfacukor
  • 2 liter víz
  • 2 kis csokor mentalevél
  • 3-4 citrom leve
A cukorból és a vízből cukorszirupot főzünk, majd hagyjuk kicsit hűlni, és hozzáadjuk a mentát. Kb. 20 percig hagyjuk állni, majd leszűrjük, pépesítjük, és visszatesszük a szirupba. Alaposan elkeverjük, majd tiszta üvegekbe öntjük. Az üvegeket kb. 5 percig fejtetőre állítjuk, majd hagyjuk lassan kihűlni. 
Citromfű
A citromfűből önmagában és mentával keverve is készítenek szörpöt, mindkettő nagyon ízletes. A mentához hasonló frissíti, élénkíti a szervezetet. A citromfű remek nyugtató, egy nehéz nap után igazán áldásos tud lenni egy pohár citromfüves szörp. Használhatjuk idegesség, álmatlanság esetén, de gyomorpanaszokra, menstruációs görcsökre, szívpanasz esetén, vagy megfázáskor is.

Citromfűszörp

A citromfüvet tegyük egy nagy lábosba, és kétszeres mennyiségű vízzel öntsük fel, majd tegyük egy éjszakára hűtőbe. Másnap forraljuk fel, és főzzük kb. 15 percig. Ezután szűrjük le, a főzőlevét pedig tegyük vissza a tűzhelyre. Adjuk hozzá a cukrot és a citromlevet (literenként 60 dkg nyírfacukor és fél dl citromlé szükséges), majd forraljuk fel, és lassú tűzön hagyjuk kicsit besűrűsödni. Ha elkészült, üvegekbe öntjük, fejtetőre fordítjuk 5 percig, és lassan kihűtjük. 
Gyömbér
A gyömbér citrusos, csípős íze a meleg és a hideg időszakban is igazán kívánatos. A belőle készített szörpöt az év bármely szakában fogyaszthatjuk, hiszen a gyömbér remek fertőtlenítő, rendbe teszi az emésztést, segít hányinger, émelygés, menstruációs görcsök esetén. Támogatja az immunrendszer működését, rendszeres használata mindenkinek ajánlott. 


Zsóka-féle citromfű szörp

2-3 nagy csokor citromfű
2-3 liter víz
1,1/2 kg cukor/ vagy annak megfelelő egyéb édesítő
3 citrom
1 zacskó citromsav
1 3-4 cm-.es gyömbér
A tisztára mosott leveleket, és a cukor kivételével a többi hozzávalót egy éjszakán át áztatjuk.
Másnap hozzáadjuk a cukrot és felkeverjük, majd el kezdjük főzni. Kicsit sűrítjük, azután leszűrve tiszta üvegekbe öntjük.
Fejjel lefelé fordítva tartjuk 5-10 percig, majd száraz dunsztban lassan hagyjuk kihűlni. Címkézés után mehet a kamrapolcra.
Ízlésünknek megfelelően tehetünk hozzá pár ág mentát, azáltal még ízletesebb szörpöt kapunk.
1:5 arányban hígítva kínáljuk. Ne sajnáljuk tőle a jégkockát sem.
A citromkarikákat ne dobjuk el, használjuk tálaláskor, mert nagyon frissítő, finom íze van.

Gyömbérszörp

Hozzávalók:
  • diónyi gyömbér, karikákra szeletelve
  • 2 citrom, karikákra szeletelve
  • 30 dkg nyírfacukor
gyömbért a citromszeletekkel egy nagy tálba tesszük, felöntjük annyi vízzel, ami ellepi, és egy éjszakára állni hagyjuk. Másnap feltesszük főni, hozzáadunk fél liter vizet és a nyírfacukrot, felforraljuk, és addig főzzük, amíg kicsit besűrűsödik. Azután tiszta üvegekbe szűrjük, és szorosan lezárjuk. Az üvegeket kb. 5 percig fejtetőre állítjuk, majd hagyjuk lassan kihűlni.


(Forrás: http://utajovobe.eu)

Pipacsok

"Gyűjtése : június, július havában a virágzó virág vörös sziromlevelét szárítjuk le, mely1:8 arányban szárad. Gyűjtésnél a szirmokat nem szabad összetörni, mert elvesztik a színüket és fekete foltossá válnak. Vékony rétegben kiterítve, napfénymentes helyen szárítjuk. A szárítás alatt a szirmok élénkpiros színüket elvesztik és liláspirosakká válnak.
Szárított állapotban teának leforrázva használják
Gyógyhatásai:

Idegcsillapító és idegnyugtató teaként alkalmazható.
Mellfájásnál, valamint köhögésnél, tüdőbajnál a teához mézet adva használják.

Tea készítés: ½ l vízzel leforrázunk 15 gr. pipacsot és 20 perc állás után szűrjük meg. Mézzel és citrom levével ízesítjük.

Egyéb felhasználása:
Magját sütemények és saláták ízesítésére, salátaolaj készítésére használják. Virágszirmait vörös ételfesték készítésére, szirupkészítésre használják. A füstölő pornak, a sajtnak, cukrászsüteménynek is festéke. Régen bort is színeztek vele."
 
(http://www.otvenentul.hu/tarsasag/index.php/blogs/view/8732)

Japán fürj nemének meghatározás