A tenyésztojás szabályos alakú, ép, sima,
tiszta héjú, a fajra, fajtára, hibridre jellemző nagyságú és alakú, egyszikű
tojás. Betegségtől mentes állománytól származik, amelyet hiteles állatorvosi
igazolás szavatol.
Az állatorvosi vizsgálat kiterjed a
baromfitífuszra, a baromfi kolerára, baromfi pestisre, baromfi himlőre.
Kacsánál, lúdnál bővül még az ornitózis, paratífusz, pulykáknál a leukózis, a
mikoplazmózis mentességre, vagyis a heveny fertőző betegségek többségére.
Alkalmatlan keltetésre az egyenetlen
felszínű (görcsös, rücskös) hibás héjszerkezetű, vastaghéjú, deformált,
kétszikű tojás.
Nem minősül tenyésztojásnak a szabálytalan
helyeződésű, a mozgó vagy átszakadt légkamrájú tojás. Nem lehet a tenyésztojás
állománya vérgyűrűs, vérfoltos, idegen anyagot tartalmazó, szakadt jégzsinórú,
héjhoz tapadó vagy szétfolyó sárgájú, zavaros állományú tojás.
A tenyésztojást átvilágítással ellenőrzik.
Nem tekinthető tenyésztojásnak a szabványon
kívüli tömegű sem, mert az optimális nagyság esetén van leginkább biztosítva a
tojás egyes alkotórészeinek helyes aránya és ezek biokémiai egyensúlya.
A tenyésztojás optimális tömege és héjszíne
az alábbi:
tyúk
-
tojófajták (hibridek) 55-65 g fehér vagy barna színű
-
hústípusú fajták (hibridek) 55-70 g barna vagy krém színű
-
kettőshasznosítású fajták 55-65 g barna, krém, fehér színű
gyöngytyúk 35-50 g barna, világos pettyekkel
pulyka 70-80 g fehér, szeplős színű
kacsa 70-100 g fehér színű
liba 140-200 g fehér színű
A tojás nagyságát a takarmányozás, a tojó
kora, a tojószervek anatómiai felépítése is befolyásolja. Az apró tojások
genetikailag dominánsan öröklődnek. Abnormálisan apró, szik nélküli tojások
olyankor keletkeznek, amikor a petevezető falára idegen anyagok (alvadt vér,
megszilárdult fehérje darabka, visszamaradt sárgája testecske) ingerként hatnak
és a kiváltódott reflex eredményeként az idegen részecske köré fehérje rakódik,
majd héj képződik.
A nagy tojást tojó egyedek ivarszervének
megbetegedése a rendszertelen petefészek-működés miatt gyakori. A tojás
tömegének változása főleg fehérjetöbbletből adódik, és ez a fehérjetöbblet
gyakorol káros hatást a keltethetőségre.
Megfelelő kelési eredmény csak azoktól a
tojásoktól várható, amelyek alakja szabályos. A kisebb torzulással járó
tojásalakot a petevezető működésében beálló zavarok idézik elő. Ezekben az
esetekben a petevezető fala egyenlőtlenül és nem az egész tojásra azonos
nyomással hat és a tojás ennek következtében deformálódik (megnyúlt,
csavarodott, gömbölyű).
A tojás alakjának megbízható, pontos
jellemzésére a tojásindex szolgál. A tojásindexet a hossz-, és a kereszttengely
aránya adja meg.
A tenyésztojás keltetésre alkalmas alakját
kifejező index értékhatárok az alábbiak:
tyúktojás 1,23-1,40
gyöngytyúktojás 1,25-1,36
pulykatojás 1,32-1,60
kacsatojás 1,30-1,45
lúdtojás 1,36-1,60
A tojás a megtojást követően a
fészekanyaggal érintkezik elsőként. A szennyezett, nedves fészekanyag, a
piszkos, foltos tojások számát gyarapítja. Fontos, hogy a tojás a fészekben ne
hírtelen hűljön le azért, hogy a kívánatos sejtosztódás még végbemenjen és a
lehűléssel együttjáró vákuum ne hírtelen hasson. A lehűlés késleltetése a tojás
összehúzódását is lassítja és így időt ad a héjra tapadt mikroorganizmusok
elpusztítására.
A tenyésztojásokat két óránként, de napjában
legalább négyszer gyűjteni kell. Gyűjtést követően 6-10 óra hosszat maradjon a
tojás 20-27 ºC-os hőmérsékleten. Ezalatt az idő alatt elvégezhető az
osztályozás, tisztítás, víziszárnyasoknál a mosás, fertőtlenítés, esetleges
tálcázás. Itt lehetséges formalingázos fertőtlenítés is.
Ezután kerülhet a tojás a tojásraktárba. A
tojásraktár mindenkori hőmérsékletét a tárolás ideje határozza meg.
3-4
napig tárolt tojást 16-18 ºC-on
5-6
napig tárolt tojást 15-16 ºC-on
8-10
napig tárolt tojást 12-15 ºC-on
10
naptól hosszabb ideig tárolt tojást 8-10 ºC-ban kell tartani.
A tárolás másik fontos feltétele a relatív
páratartalom. A tojás már a keltetés megkezdéséig is folyamatosan veszít
(tömegéből) nedvességtartalmából, ami káros a keltethetőségre. Ezért kerülendő
és helytelen a tojástárolóban az erős légmozgás. A relatív páratartalmat a
tárolótérben általában növelni kell, amivel a száradást a minimumra lehet
csökkenteni. A tojásokat a tálcán tompa végével (a légkamrával) felfelé kell tárolni!
Hosszú idejű tárolásnál javasolt a fordítva tárolás.
A tojásraktárban a tojásokat forgatni nem
kell, amennyiben 7 napnál rövidebb idejű tárolásról van szó.
Általános tapasztalat, hogy a 4. napi
tárolást követően minden nappal 30 perccel nő a kelési idő és 2-4 %-kal romlik
a kelési eredmény.
A tojás kiszáradásának, apadásának jó
kifejezője a tenyésztojás légkamrája. A légkamra kívánatos magassága:
tyúktojásnál 5 mm
gyöngytyúktojásnál 4 mm
pulykatojásnál 6 mm
kacsatojásnál 6 mm
lúdtojásnál 6 mm
A tojás öregedésével fokozatosan, alig
észrevehető változások mennek végbe. A kisebb tojás nagyobb felülete miatt
jobban apad. A tárolás alatt a fehérjéből víz kerül a sárgájába, növeli annak
térfogatát. A szikhártya elvékonyodik, elveszti rugalmasságát. Az ilyen
tojássárgája kiöntve jobban szétterül (fehérje és sárgája index a tojás
frissességének kifejezésére szolgál).
A tárolás ideje, a keltethetőség
meghosszabbítható a tojások periódikus felmelegítésével. Ez a természetben
megfigyelt jelenségre épül. A baromfi ősök 20-25 nap alatt rakják le tojásaikat,
miközben a már megtojtakat újra melegítik. Ilyen hosszú tárolással sem csökken a
keltethetőség, sőt az ivadékok egyszerre kelnek ki. Ez feltehetően a periódikus
felmelegítéssel magyarázható, ami egy optimális gasztrula nagyság eléréséhez
közelíti a csírakorongot.
A tojásraktárból kiszedett tojásokat a gépbe
kerülés előtt elő kell melegíteni, mert a csírakorongot nem szabad hírtelen,
átmenet nélküli hőmérsékletváltozásnak kitenni.
A tojásokat 4-6 órára az előkeltető terembe
helyezik, ahol annak 22-24 ºC-os melegét lassan felveszik. Az előmelegítés
mértéke függ a tárolási idő hosszától is.
7 nap alatti tárolásnál gépbe rakást
megelőzően 8 órával 20-25 ºC-on.
7 napon túli tárolásnál 12 óra előmelegítés
indokolt 20-25 ºC-on.
Előmelegítés nélkül egyenlőtlenül és
elhúzódóan fűthető fel a keltetőgép és vontatott, egyenlőtlen lesz a kelés.
Éves átlagban megengedhető legnagyobb
terméketlenség:
tyúktojásnál 10 % alatt
gyöngytyúktojásnál 15-26 % között
húshibrideknél 15 % alatt
pulykatojásnál 20 % alatt
kacsatojásnál 15 % alatt
lúdtojásnál 18 % alatt
A tojáshéj tisztaságának megőrzése a jó
kelés érdekében elengedhetetlen. A nagyon szennyes tojásokat nem lehet
keltetni, az enyhén vagy közepesen szennyezetteket tisztítás nélkül gépbe rakni
tilos! A piszkos tojás az egész keltetőgép fertőzésének forrása lehet. A
tisztítás a következő veszéllyel jár: eltávolítja a kutikula jelentős részét,
amivel utat nyit a mikroorganizmusok behatolásának.
Ha mosás során nem gondoskodnak a gyakori
vízcseréről a tojás kórokozóktól való mentesítése kérdéses lesz.
A mosást különös gonddal kell végezni. Az
összegyűjtést követően a legrövidebb időn belül mosni kell a tojást és addig
legalább 18 ºC-on kell tartani.
A mosóvíz hőmérséklete 40-43 ºC kell legyen.
Az öblítővíz 43-46 ºC-os és 200 ppm szabad klórt tartalmazzon. A hőmérsékletet
és a mosószer koncentrációját állandó szinten kell tartani. A tojás a
mosóvízben rövid ideig (max. 3 percig) maradhat.
Fertőtlenítésre jódtartalmú vegyszereket
(iosan, incosan, wescodyne) használnak 0,5-2 %-os töménységben. Ezek a gombákra
alig hatnak.
A szaporítás fázisában a fertőzésektől
mentes egészséges ivadék előállítása a cél. A keltető higiéniai állapotától
függ, hogy ez bekövetkezik-e vagy sem. A jó keltetői higiéniának több feltétele
van. Ezek közül kiemelkedő:
-
a fertőző anyagok keltetőbe
kerülésének megakadályozása;
-
a keltető tisztítása és
fertőtlenítése;
-
a higiéniai állapot rendszeres
ellenőrzése.
A keltető higiéniai szempontból 3 fő részre
tagolódik:
-
tojásátvevő, osztályzó helyiség;
-
előkeltető terem;
-
bújtató terem és kiszolgáló
helyiségei.
A jó keltetői higiénia nem a fertőtlenítésen
múlik, de a fertőtlenítések mellőzése megnehezíti az eredményes keltetést.
A keltetőben használt fertőtlenítőszerektől
elvárjuk, hogy
-
valamennyi mikroorganizmusra
hatásos legyen;
-
rövid idő alatt inaktiválja a
kórokozókat, ami különösen a tojáshéj fertőtlenítésénél lényeges;
-
az embrióra ne legyen toxikus;
-
szerves anyag mérsékelt
jelenlétében is fejtse ki csíraölő hatását;
-
a semlegesítéssel szemben ellenállást
fejtsen ki;
-
ne legyen korrodáló és szennyező;
-
vízben jól oldódjék;
-
réseken, repedéseken is
behatoljon;
-
emberre, állatra ne legyen káros,
mérgező;
-
viszonylag olcsó legyen.
A fertőtlenítőszerek hatékonysága függ a
koncentrációjuktól, a hatás idejétől, az oldat hőmérsékletétől, a kémhatástól,
a közeg fehérjetartalmától, a mikrobák számától és fajától.
A fertőtlenítés nem pótolja a tisztítást,
szerves anyag jelenlétében ugyanis csökken a hatásossága. A különböző
vegyszerek mikroorganizmusokra kifejtett hatása eltérő, így a keltetőn belüli
fertőtlenítésre is más és más területeken használhatók. Megkülönböztetünk
baktericid, viricid és fungicid (baktérium-, vírus- és gombaölő) hatást. Általában
kevés vegyületnek van meg mindhárom jellege. A keltetőben fertőtlenítésre
leggyakrabban használt vegyszereket, azok tulajdonságait és felhasználásuk
helyeit a 9. és a 10. táblázat foglalja össze.
Jelmagyarázat
a 9. és 10. táblázathoz:
+ pozitív
tulajdonság, egyúttal a hatásosság mértéke
-
hatástalan, nem használható
±
korlátozott aktivitás
A
legszélesebb körben még napjainkban is a formaldehid használatos. Hatékony 10
%-os vizes oldatban is, de elsősorban gáz formájában szerepel a
keltetőfertőtlenítésben. A formaldehid 40 %-os oldatként (formalin) vagy mint
paraformaldehid por (91 % formaldehidtartalommal) ismert. A formaldehidgáz
melegítés hatására keletkezik. Erre legjobb módszer a kálium-permanganáttal
való egyesítés. A két anyag heves reakciója habzó, fröccsenő hatás mellett nagy
hőt fejleszt.
A
tenyésztojások fertőtlenítésére kiterjedten használják a formalingázos
kezelést.
Általában
háromszor gázosítunk:
-
tojásgyűjtést követően azonnal,
lehetőleg a tojásrakást követő 1-2 órán belül (főleg a tyúkfélék esetében);
-
a keltetőben a tojások
átvételekor, mielőtt azok keltetőbe kerülnének;
-
harmadszor akkor gázosítunk, ha
betegség vagy a keltetői higiénia indokolja, időpontja is ehhez igazodik az
előkeltetés megkezdése előtt, az előkeltetés alatt vagy a bújtatóban.
A víziszárnyasok esetében a tojásmosás miatt
ez a fertőtlenítési mód nehezen iktatható be a tojáskezelés folyamatába. A
tojásgyűjtést közvetlenül követő gázosítás a tojáshéjon lévő mikroorganizmusok
mintegy 95-99 %-át elpusztítja. A keltetőben az átvételkor a tenyésztojásokat
speciális gázosítóhelyiségben vagy szekrényben fertőtlenítjük. Az előkeltető
gépben akkor lehet szükség formalingázos kezelésre, ha pl. a záptojások aránya
erősen megemelkedik. A formaldehidgáz azonban mérgező a fejlődő embrióra, ezért
vigyázni kell arra, hogy a gázosítás ne a kritikus embriófejlődési szakaszok
idejére essék. A keltetés 24. és 96. órája között tehát tilos gázosítani!
A kelés befejeztével a bújtatóteret kétszer
gázosítjuk: a csibék kiszedése után közvetlenül és a gép tisztítását és nedves
fertőtlenítését követően még egyszer. A szállító járművek gázosítására ajánlott
ötszörös koncentrációt a megfelelő hőmérséklet és páratartalom hiánya
indokolja.
(http://www.agr.unideb.hu/ebook/baromfitenyesztes/keltetsre_alkalmas_tojsok_keltetsre_elkszts.html)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése