2014. február 2., vasárnap

Tigrismogyoró

Egy kedves baráttól kaptam vetőmagot, idén nagy reményekkel teszem föld alá!

"image
Újabb slágernövény a láthatáron! A földimandula, más néven mandulapalka vagy tigrisdió neve számos félreértésre ad okot. Semmi köze a valódi mandulához vagy dióhoz, mert nem csonthéjas, nem fán terem. A földben kell keresni gumócskáit, melyeknek az íze – nos, az tényleg édeskésen mandulás. Sietünk megjegyezni, hogy ugyanennek a növénynek létezik egy gyomként számon tartott, vad alfaja is, amely csak egészen kevés gumót hoz, valamint képes a nagy fagyokat is átvészelni, de az ebben a cikkben szereplő növény kivadulásra képtelen, tehát a környezetre veszélytelen haszonnövény!
Latin név: Cyperus esculentus ssp. sativus
Család: Cyperaceae - Palkafélék
Eredeti élőhely: Észak-Afrika
Fogyasztott részek: gumó
Télállóság: USDA 8

A földimandula igen régi kultúrnövény, azonban termesztése az utóbbi évtizedekben, évszázadokban meglehetősen szűk földrajzi régióra szorítkozott. A fáraók idején vonták termesztésbe, a Nílus mentén, sőt, ez volt az egyik legfontosabb terménye az egyiptomiaknak. Magas keményítő-, olaj- és fehérjetartalma révén igen tápláló, és szárazon évekig is eláll. Értékes olaját a kozmetikaipar hasznosítja.

Termesztése: Nem nagy ördöngösség.Május elején egy éjszakára beáztatjuk a gumócskákat langyos vízbe. Ennek hatására megduzzadnak, és sokkal biztonságosabb lesz a csírázásuk. Mindenképpen laza talajba vessük, nem kell félni, hogy a homokban majd messzire terjednek a gyökerek és aratáskor nem találjuk meg a „termést”. Ne legyenek a talajban 1 cm körüli szilárd anyagok, pl. kavics, fadarab, le nem bomlott trágya, mert betakarításkor fölösleges pluszmunkát jelent kiválogatni a gumók közül. Arra számítsunk, hogy minden elvetett gumóból egy nagy fűcsomószerű növény fejlődik őszre, a tövénél 10-15 cm széles, de a lombozata meghaladhatja a fél méter szélességet és magasságot. A sor- és tőtávot ennek megfelelően válasszuk meg, a 40x50cm praktikus. Lassan hajt ki, és még egy hónapig óvatosan a kapálással, de nyáron nekibuzdul, onnantól kezdve esélyt sem hagy a gyomoknak. A pajorok belerágnak, de nagy terméskiesést eddig nem tapasztaltunk. Jól bírja a szárazságot, de nagyobb aszályban öntözzük meg. Virágot ritkán hoz, magot még ritkábban, de nincs is rá szükségünk, mert júliustól már megjelennek a gumók. Ne türelmetlenkedjünk, várjuk meg, amíg szeptember vége táján a levelek elsárgulnak, netán egy korai fagy leviszi a lombot. Utána szedjük fel a töveket, szikkasszuk meg száraz helyen, majd rázzuk, szedjük, gyűjtsük a gumókat. Egy rosta igen jó szolgálatot tesz! A tisztítása történhet mosással-dörzsöléssel, de ha annyira előszárítjuk, hogy a pici oldalgyökerek már töredeznek, egy textilzsákocskába töltve szárazon is ledörzsölhetjük a port róluk.

Szaporítása: Egyéves növény, a mi éghajlatunkon nem telel át, bár ha ez a tél elmarad, újraírjuk a blogbejegyzést. Gumókkal szaporítjuk, melyeket száraz helyen, lassan szárítsunk meg. A szekrény tetején, újságpapíron tökéletes eredményt értünk el eddig. A száraz gumó igen kemény, lazább fogúak ne kísérletezzenek rágcsálásával. Májusban vetjük, 4-5 cm mélyen. Palántát lehet ugyan nevelni, de nem lesz hamarabb termésünk.

Felhasználása: Legismertebb felhasználási módja a mandulatej, amelynek receptjével az egyik legközelebbi bejegyzésünkben foglalkozunk. Az ókori Egyiptomban inkább kenyeret sütöttek belőle, vagyis hát nyilván lepénykenyeret. Ha a gumókat felaprítjuk vagy megőröljük, sütemények tésztájába is felhasználható, de még jobb, ha előtte karamellizáljuk egy kis cukorral… Mindig visszaduzzasztva használjuk fel, különben nehéz bánni a kemény gumócskákkal! Az egyik legfontosabbat majdnem kihagytuk: az erjesztett gumók kitűnő pontycsaliként szolgálnak.
Összefoglalva: A földimandula ízletes, tápláló, egészséges rágcsálnivaló, kiváló ital- és sütemény-alapanyag, népszerű csemegévé válhat Magyarországon is. Termesztése könnyű, és még jól is néz ki. Dísznövényként is tarthatjuk, meglehetősen hasonlít a díszfüvekre. Tehát: földimandulát mindenkinek!"

 (Forrás: http://valeyracexotics.tumblr.com/post/73610520675/4-a-foldimandula)


A földi mandula /tigrismogyoró/ Hatása az emberi szervezetre:

- Serkenti az emésztést, mivel a rostanyagok a bélben megduzzadnak, és aktiváló energiát fejtenek ki a nyálkahártyára. Ezáltal az egyik leggyakoribb civilizációs betegséget, a szorulást napokon belül megszünteti.
- A rost anyagok az emésztőrendszerben megkötik a méreg anyagokat és segítenek veszélytelen kiválasztásukban.
- A rost anyagok védik a bélflórát, erősítik a kívánatos szimbionta csírákat és egyidejűleg elfojtják a veszélyes mikroorganizmusokat.
- A földi mandula tartalmaz számos enzimet, fitohormont, biotint (H vitamin). Favonoidot, ami az érfalakat stabilizálja és a szöveteket, szerveket, sejteket védi a szabad gyökökkel szemben, úgy, mint az E vitamin.
- 30 gramm Chufas fedi a mindennapi táp és vitál anyag szükségletünket, ezért is hívják a túlélés növényének.
- A természetesen édeskés földi mandula, regeneráló, energiát adó, teljesítményt növelő, idegerősítő. Kitűnően alkalmas magas teljesítmény igényeknél, pl. munka, iskola, sport.
- A földi mandula rostanyag tartalma a fő hatását a vastagbélben fejti ki. Védi a bélflórát és ápolja a nyálkahártyát, ezáltal megelőző és gyógyító hatása bélpanaszoknál, bélgyulladásoknál és bélráknál.
- A földi mandula étvágycsökkentő hatását sok fogyni vágyók értékeli, mivel telt érzést okozva segít az erőszakmentes, de egészséges lefogyásban.
-
Fogyasztása:

1-2 evőkanállal, nyersen, akár magában is vagy friss gyümölcsökkel pl.: reszelt almával, banánnal stb.
Összetevők: mg %

Nátrium (Na): 34 Fehérje 7,3%
Kálium (K): 424 Zsír 25,5%
Kalcium (Ca): 92 Szénhidrát 31,9%
Magnézium (Mg): 93 Rostanyag 26%
Vas (Fe): 4 abból 16,9 % oldhatatlan 9,1% oldható
Réz (Cu): 0,97
Cink (Zn): 3,5
Mangán (Mn): 0,25
Foszfor (P): 211

100 gramm földi mandula = 1635 kJ = 386 kcal = 2,6 BE


 


MANDULATEJ :
image
"Nemrég szóltunk a földimanduláról, mint egyszerűen termeszthető csodacsemegéről, ami nemcsak egészséges, de finom is. Aki Spanyolhonban jár, minden élelmiszerbolt polcán megtalálhatja a belőle készült frissítő italt, a mandulatejet, vagy ahogy Kasztíliában mondják, a „horchata de chufa”–t, és gabonatejekkel, olajos magokból készült tejpótlókkal egyre gyakrabban futhatunk össze. Amióta egyre többen döbbennek rá saját vagy egy-egy családtagjuk laktózérzékenységére, a tejpótlók népszerűsége is fellendülőben van. Szójatej, diótej, szezámtej, mandulatej mind hasonló módon készíthető, de most a földimandulából előállítható csodálatos italt járjuk körül. Ha egyszer megízleljük, elcsodálkozunk, hogyan is bírtuk ki nélküle. Nem túl bonyolult recept, és ami sokakat meglep, nincs szükség főzésre. Ha gyermekünk tud kezelni egy botmixert, akár rá is bízhatjuk.

Alapanyagok:
25 dkg szárított földimandula
1 liter jéghideg víz (az áztatóvízen felül)
10 dkg cukor
csipet só
esetleg fahéj, vanília

Szükséges eszközök:
botmixer vagy turmixgép, jó éles vágófejjel
szűrő
finom szövésű szita vagy tiszta konyharuha
keverőtálak

Elkészítési idő:
1 nap áztatás
30 perc összeállítás
Az átláthatóság kedvéért receptünkben szárított földimandulából indulunk ki. Beáztatjuk hideg vízbe a gumócskákat egy teljes napra. Ha nem így tennénk, kicsorbulna a mixer pengéje. Aztán gondosan átnézzük még egyszer a földimandulát, hogy biztosan ne kerüljön bele kavics vagy egyéb idegen anyag, penészes gumó.
Leöntjük az áztatóvizet, és egy mély keverőtálban annyi vizet töltünk a gumókra, hogy ellepje azokat. Ízlés szerint tehetünk hozzá őrölt fahéjat, darabka vaníliát, vagy akár tonkababot is. Nekiesünk a mixerrel, és addig aprítjuk, amíg pépes nem lesz. Ne maradjanak benne darabok, minél finomabbra sikerül aprítani, annál több értékes anyag szabadul ki a gumókból.
Ezután az egészet átszűrjük egy szűrőn egy újabb edénybe, a szűrőn fennakadó péphez hozzáöntjük a maradék vizet, és megint turmixoljuk pár percig. Hozzászűrjük az előző folyadékhoz, a szűrőben maradt darálékot eldobhatjuk, de aki még lát benne fantáziát, tegye süteménybe vagy akár madáretetőbe.
A folyadékot szűrjük át egészen finom lyukú szöveten vagy teaszűrőn, hogy az apró barnás rostokat is eltávolítsuk. Ezután jöhet a cukor meg a só, simára keverjük, és már fogyasztható is! Egyetlen hátránya, hogy 1-2 óránál tovább nem tárolható, ezért vendégséghez pontosan kell időzítenünk. Fogyasztás előtt rázzuk fel, mert az apró keményítőszemcsék hajlamosak leülepedni.
Ezek után már csak egy feladatunk maradt: igyuk meg! Egészségünkre!"

(Forrás: http://valeyracexotics.tumblr.com/post/74064142280/5-keszitsunk-mandulatejet-foldimandulabol)


Horchata de chufa (ejtsd: orcsátá de kufa) frissítő spanyol mandulatej (Kóla helyett)
Recept
Hozzávalók:
200 g földi mandula /tigrismogyoró/
3 l víz
1 rúd fahéj
300 g cukor
Daráld le a földi mandulát a vékony barna héjával együtt. Az őrleményt és a fahéj rudat 1 liter vízben forrald kis lángon 2-3 percig. Szűrd át a keveréket egy tiszta konyharuhán. Egy éjszakán át hagyd állni a folyadékot a hűtőben. A fahéj rudat mosd le. Másnap újabb 1 liter vízzel forrald fel a folyadékot a fahéj rúddal és ismét szűrd le. Ízesítsd a cukorral és öntsd hozzá a maradék 1 liter vizet. Az elkészült mandulatejet hűtve fogyaszd!
A megmaradt őrlemény tökéletes etetőanyag alap!


(https://www.facebook.com/pages/Tigrismogyor%C3%B3/1463043447255145?ref=stream)

2 megjegyzés:

  1. Szia Kedves Mónika! Én szeretnék tigrismogyorót ültetni, de nem találok vetőmag! A horgászboltokban lévő szárított magokat meg nem merem elültetni, mert szerintem a szárítás gyorsan géppel csinálhatJák és úgy vélem így már nem biztos a csíráztatás. Tudnál segíteni hogy honnan tudnék szerezni kB. : 1-2 kg vetőmag?
    Segítséged előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Kozma Sándor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sándor! Olyan horgászboltban vásárolható vetés céljára olcsón, ahol nyersen, kimérve is árulják. Pár dekát kell csak venni, és minden szem ki fog kelni. Kb 300Ft kilója, tehát 30 Ft-ért már megvásárolható a szükséges mennyiség. Én is így csináltam. Stranszky Károly

      Törlés