2014. január 28., kedd

Sütőtök

Szeretem nagyon sütve, egyszerűen, cukrosan.
De idén adtam egy esélyt, és elkészült az első sütőtök chutneym és levesem is.
Ezeket a recepteket próbáltam:

Forrás: http://dalit.blog.hu/2010/12/28/narancsos_sutotok_chutney

NARANCSOS SÜTŐTÖK CHUTNEY

  • Egy közepes sütőtök, hámozás után kb. egy kg
  • 2 db alma
  • 2,5 dl narancslé, és a kinyomott narancs kifacsart húsa
  • 1 marék mazsola
  • 100 gr kandirozott narancshéj
  • 4 cm gyömbér finomra apríva
  • 1 kisebb hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • egy tk római kömény
  • egy tk koriander
  • egy tk kurkuma
  • egy tk fekete és sárga mustármag
  • két chilipaprika
  • 1 dl birsalmaecet
  • 20 dkg barnacukor (izlés szerint)
  • egy ek olaj
Az apróra vágott hagymát és foghagymát egy lábasban kissé megpárolom. Egy másik serpenyőben szárazon megpirítom a római  köményt, és a koriandert, majd mozsárban összetöröm.
A már kifehéredett hagymához hozzádobom a gyömbért, a fűszereket, várok, amíg el kezdenek illatozni, majd rádobom először a sütőtököt, majd az almát. Hagyom egy kicsit kiadja a levét, majd beleöntöm a narancslevet, és szükség esetén egy kevés vizet is. A felvágott chiliket. a mazsolát és a narancshéjat is belerakom, és hagyom legalább 35 percig főzni, amíg a hozzávalók szétfőnek. A végén beleöntöm az ecetet, is forralom egy kicsit, és fakanállal egy kissé összetöröm.
Kiforralt üvegekbe öntöm még forrón, lezárom, fejre állítom az üvegeket egy időre, majd a végleges helyükre teszem.


Forrás: http://www.femina.hu/recept/sutotokkremleves_piritott_tokmaggal_recept

Sütőtökkrémleves

Hozzávalók:

  • 60 dkg sütőtök
  • 5 dkg vaj
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 1 csipet fehérbors
  • 1 csipet szerecsendió
  • 1 dl tejszín
  • 1 liter húsleves-alaplé
  • 1-2 evőkanálnyi olívaolaj
  • ízlés szerint só
A tökkel kezdd! Hámozd meg, távolítsd el a magjait - tedd őket félre -, majd vágd minél apróbb kockákra. A hagymát is tisztítsd meg, kockázd fel. Egy mélyebb edényben, melyben majd elfér a leves, olvaszd fel a vajat, és dinszteld meg rajta a hagymát. Ha már üveges, jöhetnek hozzá a fűszerek és a tök, keverj rajta párat, majd öntsd fel a húslevessel.
Főzd a tököt puhára, majd, amikor már megfelelő állagú, egy botmixerrel pürésítsd az egészet, ha túl sűrű lett, egy kis vízzel felöntheted. Ezután tedd vissza a tűzhelyre, keverd hozzá a tejszínt, és kész is a leves. A tökmagokat forró olívaolajon pirítsd meg némi só társaságában, és ezekkel fogyaszd a levest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése