2013. május 31., péntek

Sparhelt, vagy takaréktűzhely

Fával fűtünk.
Nincs különösebb oka, de jó érv lehet, 
hogy nincs bevezetve a gáz, nincs központi fűtés sem.
A kicsiny házunk fűtését télen két kályha látta el, 
egy a konyhában, és kandalló az egyik szobában.

Költségeink csökkentésére egyértelművé vált,
hogy vissza kell hozni a sparheltet a konyhába!
Amellett, hogy meleget ad, még főzni - sütni is lehet benne.
"Valóban takarékos
Emellett ráadásul az is igaz, hogy bár egy sparhelt valóban takarékos sütést, főzést és fűtést tett lehetővé, ezt elsősorban akkor lehetett jól kihasználni, ha a háziasszony ideje nagy részében a konyhában tevékenykedett. Az életforma mára megváltozott, amihez nem biztos, hogy a legjobban egy sparhelt vagy kemence illeszkedik, sokkal egyszerűbb beállítani a termosztátot 22 fokra. Emellett egy új konyhában keveseknek van plusz egy négyzetmétere, hogy oda egy sparheltet építtessenek takarékossági megfontolásból. Meg persze az is igaz, hogy sokan elég kényelmesek ahhoz, hogy inkább panaszkodjanak a gáz áráról, mintsem váltsanak. Pedig a sparhelt esetében valóban egy takarékos berendezésről beszélhetünk, melyről most már csak kevesen tudják, hogy valójában mennyi haszna van. Takarékos, hiszen fával, akár hulladékfával, a ház körül fellelhető aprófával is fűthető, míg egy cserépkályha például jóval kényesebb a tüzelő minőségére – hívta fel a figyelmet a mester.

Az étel finomabb benne
A szakember egyébként úgy látja, hogy idősebb, vidéki háziasszonyok ma is szívesen használják a sparheltet, akad olyan is, akinek nincs is gáztűzhelye, viszont sparheltből kettő is: egy a házban lévő konyhában, egy pedig a nyári konyhában. Azt is megosztotta lapunkkal, hogy egy sparheltben azért lehet finomabb ételt, például pogácsát sütni, mivel a tésztát körülölelő meleg miatt először egy vékony réteget süt rá, ami benne tartja a nedvességet, így puhább lesz, ráadásul ez a puhasága sokkal tovább – napokig – megmarad, szemben a villany-, vagy gáztűzhelyben készült pogácsával szemben."

(Forrás: http://www.zoldbolt.hu)


A terv megszületett, és Salgó a konyha festése után
visszaköltözik.
Már nagyon várom!!!


2013. május 29., szerda

Lángos és az igazi lángos!


Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
2 dl tej
víz

2 evőkanál olaj
pici cukor
olaj a sütéshez
Elkészítés:
A tejet és a vizet meglangyosítjuk. Egy pohárba pici cukrot teszünk, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és felöntjük 1 dl tejjel. Lefedjük, és addig várunk, míg felfut.

Egy tálban összekeverjük a lisztet és a sót, a közepébe mélyedést formálunk, ebbe tesszük a 2 evőkanál olajat, a felfuttatott élesztőt, a maradék tejet és egy kevés langyos vizet. Elkezdjük összekeverni, és a vizet apránként adjuk hozzá, nehogy túl híg tésztát kapjunk. Ha már közepesen lágy a tészta, akkor kelesztőtálba tesszük, és kb. fél órát kelesztjük. Ezután egy tálcát beolajozunk, és olajos kézzel kis halmokat szaggatunk a tésztából, a tálcára tesszük. Konyharuhával letakarjuk, majd így kelesztjük tovább. Ha már szép nagyra megnőttek a tészták, elkezdhetjük a sütést.



Az igazi piaci lángos:

Hozzávalók:
1 kg liszt
5-6 dl langyos víz (kb.)
1 élesztő
pici cukor (az élesztő futtatásához)
2 kávéskanál só
olaj a sütéshez és a formázáshoz

Elkészítés:
A hozzávalókból tésztát dagasztunk, tudom hogy furcsa, de vízzel kell az élesztőt futtatni és teljesen simára, hogy egy pici gumó se legyen benne. Olyan lágynak kell lennie, mint más kelesztett tésztának pl.: a pogácsa, vagy talán egy picit keményebb, de nem sokkal. Ezt megkelesztjük és ha megkelt olajos kézzel lángost formázunk, majd bő olajban kisütjük. Ezt a receptet egy piaci lángossütő néni árulta el.

Bodza I.rész

A bodzáról vagy jót, vagy semmit!!!

A tavaszi bodzaszezont a szörppel, majd a likőrrel nyitottam meg.
És a teának való virágszárítással zártam.


Bodzaszörp:

35-40 virág
5 l víz
10 dkg citromsav
Ez 24 órát állni hagyni, majd leszűrni.
Ezután bele a cukor, jól elkeverni, 
és ha hosszabb időre akarjuk eltenni, 
akkor kell bele egy konzervans
(GYK: tartósítószer).


Bodzalikőr:

1 l likőrhöz: 15-25 virág 
0,9-1 l vodka
15 dkg cukor

A vodkában áztatjuk a virágokat sötét és hűvös helyen kb. 10 napig.
Utána leszűrjük, és mehet bele a cukor.


Bodzavirág tea jótékony hatásai:
Hűléses betegségben használatos izzasztó, vizelethajtó, köhögéscsillapító, 
vértisztító, és enyhe hashajtóhatású.

2013. május 25., szombat

Kecsketej felhasználása

Már korábban írtam arról, hogy készült nálunk sajt.
De most már - mondhatni, hogy pici kis tapasztalattal, 
már azt merem írni, hogy sikerült a terv!
Vagyis a napi egy liter tej elegendő számunkra, 
hogy a család tudjon friss tejet, sajtot, tarhót és túrót enni.
Ezek készítésének módját összegyűjtöm.


Túró, krémtúró:

Az oltóanyagból egy pár cseppet és érett tarhót összekeverek, 
majd a majdnem forrásig melegített tejbe teszem. 
Egy napot hagyom állni, majd leöntöm róla a savót.
Nagyon krémes, lágy és jóízű túró a végeredmény.

Tarhó (joghurt):

Az éppen kicsit felmelegített tejbe tettem az 
érett tarhót és a pár csepp oltóanyagot.
Meleg "suba" alatt pihent 24 órát.
Másnap fogyasztható.


Sajt:

Meleg tejbe tettem az oltóanyagot, majd mikor megaludt,
kicsit összetörtem, pelenkán átszűrtem (a nejlon harisnya nagyon jó!).
Mikor nagyjából lecsöpögött a savó, 
formába került, ahol préselés alatt 24 órát csöpögött.
Ezután jönne a szárítás és a füstölés.
A füstöléshez a Zuram innen vette az ötletet:



Zsendice:

Ennek van a legkecskébb íze :)
A sajtkészítésből megmaradt savót addig melegítem, 
míg nem kezd erősen gőzölni, de még nem forr.
Beleteszek 1 liter savóra 1 gramm citromsavat és jól elkeverem.
Ezután egész alacsonyra veszem a lángot alatta, 
és kb. 10-15 percig nyugton hagyom.
Ezután a tetején látom a kicsapódást, és ha egy kanállal a 
tetején lévő fehérjéket egyben le tudom húzni, akkor jó.
A szűrőn nekem átment, úgyhogy vastag gézzen 
keresztül mentettem meg a zsendicémet.
Ha ezt még tovább csöpögtetném, akkor kapnám az ordát,
ha azt préselném, akkor az ordasajtot.
Nos, ehhez a napi 1 liter tej nem elegendő.


Savóméz:

Ennek a receptjét töröltem, mert sok károm keletkezett belőle, elnézést kérek.






"A sajtkészítésről bővebben.

Bánházi Róbert klubtársunk elindított egy fórum témát a sajtkészítésről. Ezt szeretném egy kicsit bővebben ismertetni.
A sajt alapanyaga az édes kecsketej, de bármilyen tejből lehet sajtot készíteni.
A sajt minőségét és íz harmóniáját a tej savfoka határozza, meg ezt mi házilag nem tudjuk mérni ezért a gyakorlat az, hogy azonos arányban keverünk össze friss és már állott hűtött tejet, de csak édes tejet. A gyakorlat az, ha van elég tejünk, akkor az esti fejést a reggeli friss fejéssel keverjük össze. hja, kevés a tejünk akkor fagyasszuk le, és ha összegyűlt a megfelelő mennyiség készítsünk belőle sajtot.
A kecsketej nagyon értékes vitaminokat és aminosavakat tartalmaz ezért a nyers tejből készült sajt a leg finomabb és leg értékesebb. Itt egyedül a kullancs veszélyezteti a fogyasztót, de ezt folyamatos fejés előtti ellenőrzéssel kilehet zárni.
De aki nem bízik, önmagában az Pasztőrözheti a tejet.
Kíméletes pasztőrözés 60-62 C fokon 5 perc hőn tartás. Soha ne forraljuk a tejet, mert minden értékes tartalmát elveszti!
Tejoltóról: alapjában véve a természettől, vagyis az állattól leste el az ember a tejoltást. Vagyis az oltógyomor tartalmával oltotta be a tejet.
A pásztorok megfigyelték, hogy egyes nővényekkel is lehet tejet oltani. Pl. tejoltó galaj.
Mai modern időkben mesterségesen vagy nagyüzemileg Kérődző állatok gyomrából előállított enzimekkel oltják a tejet.
Egy időben a gyógyszertárakban kapható pepszinnel oltottunk nem igazán jó nem egyforma aminősége és egy jellegzetes ízt ad a sajtnak,
Legjobb a folyékony tejoltó könnyen adagolható sokáig eltartható. viszonylag könnyen beszerezhető.
Kismennyiségben az AN IVETT áruházból.
Nagyobb mennyiségben a Mosonmagyaróvári Tejipari kutató intézettől.
 Kultúráról: ez általában lefagyasztott baktérium kultúra. Az anivetnél lehet kapni  mazarella jellegű sajt kultúrát. Érdemes eltenni minden sajtkészítés után 1l. savót, és ha jó íz harmóniájú a sajtom a következő sajtot ezzel kultúrázhatom.
Sajt fajták: 
gomolya sajt oltási hőfok 28-30  C fok Érlelési idő 8-10 nap
Lágy sajt               Oltási hőfok 28 C fok, érlelési idő 3-5 nap
Félkemény sajt    Oltási höfok 38 C fok, Utómelegités 40.5 C fok, érlelési idő 20-30 nap 
Kemény sajt        Oltási höfok 38-40 Cfok, Utó melegités 40-41Cfok, érllelési idő 30-60 nap
                 Feta sajt.
Mindenkinek azt javaslom, először gomolyát készítsen, és ha az megy, kísérletezhet más jellegű sajtokkal.
Készítsünk egy gomolyát.
Készítsük fel az elegy tejet melegíteni (ha lehet a sajtkészítéshez használt edényt és eszközöket más célra ne használjuk mindenféleképen inox vagyis rozsdamentes anyagból készült eszközöket használjunk.) Kb. 8-10 l. Tejből van 1 kg. sajt
Ha kultúrázni akarunk, ilyenkor hozzá lehet adni a kultúrát. A gomolyához nem szüksége.
Mérjük ki a megfelelő menyiségü tejoltót, ha a tej elérte a megfelelő hőfokot (gomolyánál 28 C fok)
Tegyük hozzá a tejoltót folyamatos keverés mellett (vigyázzunk, ha vastag fenekű edényünk van, akkor a hőfokot emeli a fűtés kikapcsolása után)
Általában 30 -40 perc alatt megalszik a tejünk. Ellenőrizzük, ha az ulyunkal vagy  valamilyen tárgyal, megnyomjuk, az alvadékot májasan törik, akkor kész van, kezdhetünk az alvadék aprításához. Késsel, sajthárfával, kézzel. Én először késsel 10 mm. Kockára vágom, utána kézzel borsónyi darabokra morzsolom. A sajt tészta leül, a savó aljára utána még egyszer szétmorzsolom és lehet kiszedni a szűrő ruhába óvatosan megnyomkodom, hogy vegye fel a formát és felakasztom csepegni. 24 órát hagyom csepegni, préselni nem, kell. 4-5 óráig tömény sólében áztatom és utána falapra helyezve 18 C fokhoz közeli hűvös szellős helyen 14 napig érlelem. Naponta sós vizes ruhával áttörülgetem.
Hamarább is meg lehet vágni, de igazi íze és állaga a 10-14 napon van.
A többi sajtnál is meg közelítőleg azonos a technológia csak más az oltási hőfok.
A lágy sajtot kis formákba szedjük és a csepegtetőtálcára szúnyoghálót teszünk, hogy a távozó savó el tudjon távozni. A formáknak a fenekét ki lyukaljuk. 15 percenként forgatjuk, 1 órahosszat majd 30 percenként 2órát 24 órát a formában hagyjuk, néha megforgatjuk, formából kivesszük,  csomagoljuk . Legjobb csomagoló anyag a papír belsejű alufólia. Azonnal is fogyasztható, de 4-5 napos érlelés után a leg finomabb 1-2 napos érlelés után hűtőben tárolható.
Félkemény és kemény sajt. Magasabb oltási hőmérséklet a sajt tészta utó hevítése szűrés után formában préselés. Érlelési idő 60-120 nap.
Feta sajt: friss vagy érett lágy vagy gomolya sajtot tömény sólében tesznek, el évekig eláll. Ha sós, akkor fogyasztás előtt hideg vízzel le kell mosni mivel csak a kérge, lesz sós.
Sajt hibák:
Sajt állagának hibái morzsalékos, gumis csikorgó. Általában a nem megfelelő oltási hőmérséklet vagy savanyú tel került az elegy tejbe.
Sajtpuffadás:
A sajt felpuffad sokszor meg is reped (Meg kell, mint a kenyér)
Belsejében apró gombostű fejnyi lyukacsosság, kellemetlen szagot áraszt.
Megelőzhető, ha a melegítés előtt egy kávéskanálnyi salétrom sót adunk 10 l. Tejhez
A salétrom sót gyógyszertárban be lehet szerezni."

(Forrás: http://magyarparlagikecskeklubb.network.hu)

2013. május 21., kedd

Az első sajt

1,5 liter kecsketejből készült, a Zuram követte el.
Görög fűszerekkel és medvehagymával.

 Az elkészítésnél a lehető legegyszerűbb lehetőséget választottuk,
felmelegítettük a tejet, beletettük az oltót, majd 15 perc múlva leszűrtük,
lecsöpögtettük, fűszereztük, és kész.
Egy napot állt kint, hogy kicsöpögjön,
és egy napot görög-sós fürdőben ázott.

Több, mint ehető!

Nagyon finom!

2013. május 18., szombat

Cím nélkül, csak úgy

Amióta - mondjuk úgy, hogy rákényszerülök, 
bár ez így nem igaz, inkább - tudatosan rákényszerítem magam az újrahasznosításra 
és elvetettem magamban az önellátás gondolatát, azóta egész máshogy járok-kelek,
másként látom a természetet, és másként telnek a napok is.
Szinte kutatom a lehetőségeket, állandóan figyelek, és nyitva tartom szívem - lelkem.
Jó érzés.
Jó érzés a kertből bevinni a reggelinek valót, és a saját munkával lekaszált, 
szárított fűvel etetett kecskétől a gondoskodásért cserébe elkapni a tejet...
A pici kis fürjtojások öröme... 
és most már az első "rendes" (majdnem tyúktojás méretű) tojás is megérkezett.
Érik a szamóca, és piroslik az eper is!
És még csak tavasz van!


Csicseriborsó

Pár szem borsó került a birtokomba, valójában csak annyi,
hogy ha sikeres lesz a vetés, akkor lesz jövőre rendesen vetőmag. 
Vagyis rendesen annyi, amennyi nekünk elég.

  
Örültem neki, mert van a kertnek olyan része, ami tápanyagszegény, 
és a víz is ritkábban jut oda, még akkor is ha öntözök. 
Éppen neki való hely.

A termés íze dióra emlékeztet, és azt olvastam, hogy az érrendszerre is jó hatással van.
Azt gondolom, hogy elsőre főzeléknek fogom elkészíteni... 
Persze majd csak a jövő évi termést :)



2013. május 15., szerda

Alpesi Aliza(bet)

Ma megérkezett hozzánk Sári anyukája is,
Kyra lánykám Alizabetának nevezte el.
Hát legyen :)
Meg is esett az első fejés már, 
nem vagyunk telhetetlenek, 
szívből örültünk a sikernek és a 3 dl tejcinek is!

Kyra forrócsokiként megvacsizta.

Mosódió, avagy Sapindus mukorossi.




Mosódió mosópor helyett.
Természetes, és ha magam termesztem, gazdaságos is.
Nem utolsó sorban, különlegesség, majd dicsekszem vele anyósomnak :)

Egyetlen magocskát bírtam szerezni, nagyon gondosan készítettem neki földet, 
de egyenlőre még cserépben hajtatom, nem merem kitenni a kertbe. 
Tutira áldozattá válna. 
Vagy a macskáévá, vagy valami kártevő tenne nekem és neki is keresztbe.
A mosódiófa igénytelen és jól, könnyen alkalmazkodik.
A napos és félárnyékos helyet szereti, 
és akár a tápanyagban szegény közegben is megél.
Nem igényel sok gondoskodást, vagy metszést.
Na, ez kell nekem!



Termésit ugyanúgy hozza, mint a dió, csak fürtökben.
Ősszel érik majd be, elméletileg már a 2.évben is várható termés.
Ezek szárítás után máris használhatók. 

A telet is jól viseli, és a kártevőkkel szemben is ellenálló fajta!

A mosószerről:
Teljesen természetes, bőr- és környezetbarát növényi mosószer.
A dióhéjban lévő anyag, a saponin, ami víz hatására 
enyhén habzani kezd és kioldódik a mosódió héjából.
Ezt a kb. 2 cm átmérőjű dióhéjat használjuk mosószerként.
Csecsemők és kisbabák ruháinak mosásához is használható.
Ekcémás, allergiás, pikkelysömörös bőrproblémákkal
 küzdők is nyugodtan használhatják.

Soap Nut
100 %-ban lebomlik, környezetbarát.
Kíméli a színeket, az anyagot, fehér és színes mosáshoz is használható
mind 30 mind 95 C fokon is, mindenféle textíliához is.
Egy adag ruha mosásához 4-8 fél dióhéj szükséges, melyek
3-4 alkalommal is felhasználhatók.
A diókat egyszerű vászonyzsákban a mosógépbe a ruhák közé kell tenni.
Jó zsíroldó is.



2013. május 14., kedd

Kristályvíz készítése

Vitalizáló, energiát adó KRISTÁLYVÍZ készítése


"Hozzávalók":

- 1 db átlátszó, üveg kancsó (kb. 1 literes)
- 50 g kristály (hegyikristály-ametiszt-rózsakvarc vegyesen)
- 1 liter szénsavmentes ásványvíz vagy forrásvíz (összes oldott ásványi anyag tartalom  lehetőség szerint 500 mg/l alatt legyen, minél kevesebb, annál jobb!)

A fenti "összetevőkből" egy energiát, vitalitást, harmóniát adó "alapkeveréket" tudunk elkészíteni az alábbiak szerint:

A kristályokat langyos folyóvíz alatt megtisztítjuk, min. 1 percig tartsuk a víz alatt. Használat előtt - ha bármiféle energetikai módszert ismersz, pld.: REIKI (II. fokozat) , akkor energetikailag is megtisztíthatod köveidet. 
Ezt követően beletesszük egy színtelen/átlátszó üveg kancsóba őket, majd felöntjük az ásványvízzel. Néhány órán át állni hagyjuk, így a kristályok információit "átveszi" a víz. Ezt követően fogyaszthatjuk. Ha kifogyóban van a kancsónk, máris feltölthetjük újabb 1 liter vízzel , amit újabb néhány óra elteltével fogyaszthatunk. Nagyobb mennyiségű víz egyidejű energetizálásakor arányosan nagyobb mennyiségű követ tegyünk a vízhez. 
A kisebb méretű kristályok alkalmasabbak a kristályvíz készítéséhez, mivel így a vízzel érintkező kristály felület is nagyobb lesz.

Tapasztalatom szerint a kristályvíz íze "lágyabb" - egy kicsit megváltozik az eredeti ízhez képest - , de mindenképpen kellemes lesz! Nekem eddig sajnos nagyon kevés volt a napi folyadékbevitelem, de mióta a kristályvizet fogyasztom, könnyedén meg tudtam emelni a megivásra szánt napi víz mennyiségemet. Viccesen azt is mondhatnám, hogy a kristályvíz "itatja magát"... :-)

Még néhány jó tanács:

- a kövek rendszeres tisztításáról ne felejtkezz el ebben az esetben sem (erre vonatkozóan a kristályok tisztítása részben találsz tanácsokat)
- vezetékes vizet ne használj, mert az többszörösen , vegyileg kezelt, kivéve ha aktívszén-szűrős tisztítóval rendelkezel
- a kristályvíz fogyasztásának megkezdésekor előfordulhat, hogy szervezeted nem egyből fogadja el napi több liter energetizált víz fogyasztását, tehát ebben is a fokozatosság elvét érdemes alkalmazni. Eleinte csak 1-2 pohárkával igyál, majd napról-napra növelheted a mennyiséget. 
- a kristályvíz fogyasztása rendszeresen, akár hónapokon vagy hosszabb időn át is javasolható.

Az alapkeverék "hatásai":

- javítja az érzékelést, intuíciót, megérzést
- élénkít , vitalizál
- elősegíti a belső stabilitást, jó közérzetet teremt
- szabályozza az agy, idegrendszer és hormonrendszer működését (hegyikristály) energia-és folyadékháztartást (ametiszt), a keringést és a szív működését (rózsakvarc).
- egyensúlyt teremt a testi és szellemi funkciók között
- a kristályok csíramentesítik a vizet. 
 
(Forrás: http://kristalyero.blogspot.com)

Egy próbát megér!!!

Shii-take gomba

Csak csíraanyagot kaptam, amivel először nem is tudtam, hogy mit is kezdjek.
Kicsit utána kellett olvasni, hogy boldoguljak.
A csíra anyag úgy nézet ki, mint egy fatipli.
Ebből volt 8 db.
Egy fatörzsbe 8 lyukat kellett fúrni,
a tipliket beletenni, viasszal lezárni.
Majd a farönköt 24 órára vízbe áztatni.
Sikerült esővizet felfogni, és abba tettük.
Most pihen, kb. 12 hónap telik majd el, 
mire a beoltott rönk termő lesz.


Viszont ezután a rönk 6 éven keresztül fog teremni, 
de a termések között is pihentetni kell, 
majd újra beáztatni, és ismét termőre fordítani.
De akkor már 1-3 héten belül terem majd ismét!
Évente 3-4 alkalommal ajánlott termőre fordítani, és egy-egy terméshullám két hét alatt lezajlik.
A termés hullámonként 1,5-2 kg között várható.

Jó hosszú távú befektetés ez.

2013. május 11., szombat

Lawsonia inermis, vagyis a henna

Van tetkóm.
Egy.
Jól nem látható helyen.
Többet viszont nem szeretnék.

A minták viszont tetszenek, de mindig másik tetszik, 
és így számomra tökéletes megoldás volt a henna.

Fiatal fejemmel sokszor volt sokféle mintám, és mindet nagyon szerettem.
De pont elég volt belőlük az az idő, amit rajtam töltöttek.

Nos, a szerelem megmaradt, és a vágyakozás is.
Így amikor lehetőség adódott, rögtön igent mondtam magoncokra.

Sokan nem tudják, de a henna is egy növény,
kb. 2-6 méterre növő cserje.
Ennek a leőrölt levelét használják festésre.

Örökzöld, tövises, laza ágrendszerű bokor vagy kis fa. 
Tojásdad, lándzsás levelei zöldek, vékony csúcsban végződnek. 
A nyári hónapokban nyíló, apró, illatos virágfüzérei rózsaszín, fehér vagy piros színűek. 
Meleg éghajlatú országokban becses, szép díszcserjének tartott növény. 

Fagymentes éghajlatot, jó vízelvezetésű talajt és napos fekvést igényelnek. 
Agyagos, mérséklet tápanyagtartalmú, homokkal vegyett komposztba ültessük, 
és havonta egyszer tápoldatozzuk. A téli időszakban kevesebbet kell öntözni.  

A hennázásról:

Nemrégiben olvastam egy oldalon, hogy hogyan alakult ki a hennázás szokása: ugyanis a sivatagi népek észre vették, hogy ha a növény megőrölt leveleibe mártják a kezüket, lábukat, akkor sokáig érezhetik a növény hűsítő hatását (ami valljuk be, hogy a sivatagban rendkívül jól jön). Azt is tapasztalták, hogy ez a hűtőhatás mindaddig megmarad, amíg a festék le nem kopik a bőrről. Éppen ezért nagy foltot festettek a tenyerükbe és a talpukra, hogy kissé lehűthessék a testüket. Majd idővel már motívumokat is rajzoltak a tenyérre és talpra, ebből alakultak ki a tradicionális minták. Ezekről az érdekességekről és a henna növényről sok információt tudhatsz még meg te is ezen az oldalon: www.antalvali.com/019_henna_lawsonia_inermis

A hennaporból egy fogkrém sűrűségű pasztát készítenek, és egy speciális tölcsérbe töltve tradicionális mintákat készítenek vele a bőrön.  Mivel a henna növényi eredetű, nagyon ritkán fordul elő, hogy allergiát okoz, de soha nem árt az óvatosság. A hennát a bőrre való festésen kívül használták, és mai napig használják hajfestékként is. Egyetlen hátránya, hogy csak barna árnyalatokat lehet vele létrehozni.


 A szerencsét és áldást hozó motívumok ötezer éves múltra tekintenek vissza, és nemzedékről nemzedékre szálltak a hennázási szokások és a minták. Indiában például a vőlegény ajándékozta meg a menyasszonyt és a családhoz tartozó nőket hennával, és az esküvő előtt komoly szertartásos keretek között rajzoltak az asszonyok a menyasszony kezére és lábára, valamint egymás bőrére tradicionális mintákat. Azt tartják a mai napig, hogy minél erősebb mintát hagy a menyasszony bőrén a henna, annál jobban fogja szeretni anyósa a családba belépő jövendőbeli feleséget. Az talán köztudottabb, hogy a menyasszonynak addig nem kell házimunkát végeznie az új családjában, ameddig a henna le nem kopik a bőréről.

Az indiai henna mintákon kívül nagyon kedvelt még az afrikából származó marokkói és az ausztráliából származó aboriginal motívumok is. Gyönyörűek még a kínai minták is, amelyek főleg virágokat és lepkéket, szitakötőket ábrázolnak, de szinte bármit magunkra festhetünk hennával, ami az ízlésünknek megfelel.




Így készítsd el a hennapépet: 

Hozzávalók:  fél citrom leve ( ne legyen benne mag )
                     2-3 ek. fekete tea, vagy kávé (minél erősebb legyen)
                     minőségtől függően 7-12 csepp eukaliptusz  és teafa olaj
                     kb. 1 tk. cukor (porcukor gyorsabban feloldódik)
                     1-2 ek. hennapor, hogy fogkrém állagú keveréket kapjunk.
Keverjük össze a folyékony hozzávalókat a cukorral, annyi cukrot rakhatunk még hozzá, amennyi elolvad a lében, majd apránként adagoljuk hozzá a hennaport ügyelve, hogy csomómentes legyen a pépünk. Amikor elértük a fogkrém állagnál picit sűrűbb pasztát, tegyük zárt edénybe és pihentessük 8-12 órán keresztül.
A pihentetés során kioldódnak belőle a színező anyagok, ezután egy pici frissen lefőzött fekete kávéval, vagy teával hígítsuk, és mehet az előre elkészített tölcsérbe. Az elkészített paszta kb. 1 hétig tárolható hűtőszekrényben.

Ahhoz, hogy a minta megmaradjon a bőrünkön, készítenünk kell egy fixáló folyadékot is.Ez a következőből áll: 2 kk porcukor, egy citrom szűrt leve. Ezeket jól keverjük el, és az elkészült mintát ezzel a folyadékkal kenjük át óvatosan, hogy nehogy letöröljük a bőrről a motívumokat. A fixálót egy ecsettel, vagy vattapamaccsal is felvihetjük, de tölthetjük egy spray-s flakonba is - talán ez a legegyszerűbb. Igen meglepő, hogy Egyiptomba a teve vizeletét használták fixálásra, de ez hazánkban szerencsére nehezen beszerezhető alapanyag. Bár, ha visszagondolok, eszembe jut, hogy egyszer egy indiai boltban rám sóztak egy pici üvegben valami nagyon büdöset, mint henna fixáló folyadék. Nem is merek belegondolni, hogy mi lehetett, ugyanis egy teve volt az üvegcse papírján.

Ha elrontottuk a mintát, akkor se ijedjünk meg, mert egy kis denaturált szeszes vattával el lehet tüntetni a nem kívánt részleteket.

Tölcsér:

Nem kell bonyolult dologra gondolni, én magam egy erősebb anyagú műanyag zacskóból készítem el, de lehet az indiai boltokban kapni készen is mehndi tölcsért. Én egyszerűen beletöltöm egy kis méretű, erős zacskóban a pépet - általában gyorszáras zacskót használok, mert akkor nem kell bajlódni a beragasztásával, csak egyszerűen összezárom a száját. Használat előtt pedig egy picit lecsípek a zacskó sarkából, éppen csak annyit, hogy a hennát vékonyan lehessen felrajzolni vele a bőrre. Amikor befejeztem a használatát, egyszerűen leragasztom egy kis ragasztószalaggal és beteszem a hűtőszekrénybe. 

A következő oldalakon találtok ingyenes  tradicionális mintákat, és a jelentésüket: www.hennapage.comhttp://mehndidesigns.hosuronline.com/home/
  



Földimogyoró

Csak 8 szemet kaptunk amely alkalmas vetésre.
A harci feladatot Kyrára bíztam egy fagyiért cserébe.
Hely hiány miatt jó nagy agyag-cserepekbe kerültek.  

"Elterjedtsége

Eredeti hazája Brazília, Peru, Argentína, ahol ősidők óta termesztik. A nagy felfedezéseket követően indult el világhódító útjára.
A trópusokon nagyon elterjedt növény. Irodalmi adatok szerint, a 44o É-i és a 35oD-i szélességéig termeszthető. A termelt földimogyoró vetésterületének fele dél-kelet Ázsiában van, jelentős termelő India és Kína, Afrikában Szenegál, Nigéria, Szudán, Gambia. Az amerikai kontinensen Brazília és Argentína a fő termelők. Európában Spanyolország és Franciaország a fő termelők.
Hazánk déli vidékein terjedt el termesztése, főképpen Békés megyében. Ahol jövedelmező a földimogyoró termesztése.

Környezeti igénye

Éghajlat igénye: A földimogyoró melegkedvelő növény. Az optimális hőmérséklet, a normális vegetációs periódus számára 25-35 oC, 12 oC alatt nincs terméskötődés. A termesztés kritikus kérdése a vízhiány a virágzástól a terméskötésig terjedő időszakban. A fényt kedveli, ezért árnyékos helyre telepíteni nem kívánatos. A földimogyoró számára optimális a napi 10 órás napsütés.
Talajigénye: Termesztésére a könnyű, de tápdús homoktalajok, valamint a jó vízgazdálkodású, meszes vályogtalajok alkalmasak. Legjobban a homokos vályogon terem.

Leírása

Az Arachis nemzetség 10 fajjal rendelkezik, de csupán az A. hypogaeat termeljük két alfajra bontva. Afrikai fajta csoport, mely Brazíliából származik. Vertikális ágazatúak, a felálló oldalágak nem haladják meg a főágat. Gyorsan 90-110 nap alatt beérnek. A növények világos zöldek, a magvaknak nincs pihenőidejük, 2-6 magvúak.
Másik az ázsiai fajta csoport Peruból származik. Legismertebb tagja a „Virginia” fajta. Oldalágai igen fejlettek, amelyek sokszor elérik a főág hosszát, a főtengely kizárólag vegetatív, míg az oldalág felváltva vegetatív, vagy generatív. A magvaknak hosszú nyugalmi periódusa van. Fontos ismertetője két magot hoz csupán. A növény maga alacsony növésű, egyéves geokarp, vagyis a föld alatt fejleszti ki a terméseit.

Beltartalmi értékei

A fehérjéiben értékesebb aminosav-összetételt találunk, mint a sertés- és marhahúsban. Termése feldolgozás után igen értékes takarmány, amely 45% fehérjét és 8% zsírt tartalmaz. Zöldtömege szárítás után nem értéktelenebb, mint a lucerna vagy a lóhere széna.

Termesztése

Az ültetés után 7-9 nap múlva kel ki a növény. A sziklevelek megjelenése után 3-5 nap múlva hajtanak ki az első igazi levelek. Az első 2-3 igazi levél kifejlődésének idején a gyökérzet már a 0,5-0,6 m hosszú. A főhajtás növekedése a bimbózásig igen lassú, a levelek és az oldalhajtások viszont gyorsan növekednek.
A virágzás a vetés után 30-40 nap eltelte után indul meg. A földimogyoró virágainak mindössze 15-20%-a termékenyül meg. A virágtengelynek a termő alatti megnyúlt része a gynophorum megjelenése után a 3-7 napig vertikálisan növekszik, majd 180o-os elhajlást téve a talaj felé nő, azt elérve abba 20-30 mm-re behatol. A földalatti termés képződése behatolás után 15 napra következik be.

Szigorú vetésváltást kell követni 1 éves fordulókkal. Mivel hüvelyes is és kapásnövény is, szinte minden más növénynek, így a kukoricának, rizsnek gabonaféléknek jó előveteménye, viszont szójával, dohánnyal nem ajánlatos közel tenni.
Tápanyagigénye: Mint pillangós növény, átlagban 100 kg/ha N-t hagy maga után, de a gyökérgümők kifejlődéséig N-re van szüksége. Ajánlott mennyiség 15-25 kg/ha, a vetéssel kijuttatva. P igénye kétszerese az N mennyiségének, K2O mennyisége átlagban 34-40 kg/ha.

A vetés módja, nagy vonalakban megegyezik a bokorbabéval. A magot állandó helyére vetjük 400x400 mm távolságra, 50-70 mm mélyen. A vetés optimális időpontja április vége, május eleje. A tokjával együtt elvetett mag egyenletesebben és biztonságosabban kel ki. A földimogyoró meghálálja, ha nem sűrűn vetik.

Növényápolás: a kelést követően - kedvező időjárás esetén - a hajtások gyorsan fejlődnek. Amikor a sárga színű, pillangós virágok nyílnak, a növényeket, a burgonyához hasonlóan földdel fel kell töltögetni. Ha a kupacokat a szél vagy az esővíz elhordja, akkor megismételjük a feltöltést. Erre azért van szükség, hogy a virágok megtermékenyülésük után elérhessék a talajt, ahova befúródnak, majd a magkezdemény ott alakul hüvelyes terméssé.

A csiranövények megjelenése után nyomban fogasolni kell a vetést, így a gyomok 60-80 %-a megsemmisül. Meghálálja a porhanyítást virágzás előtt és a virágzás kezdete után. Több gombabetegség ellen kell védekezni a termesztés során (cerkospórás, szklerotiniás levélfoltosság stb.).
 

Betakarítás

A betakarítás a hüvelyek 60-70%-ának beérésekor kezdődik el. Hazánkban a termések október elejére érnek be, akkor a hüvely héja már sárgásfehér, a benne levő magvak pedig húspirosak. Úgy szedjük fel, ásóval a bokor alá nyúlunk, megemeljük, majd a növényt a száránál fogva óvatosan kihúzzuk a földből, ügyelve arra, hogy a terméshüvelyek ne szakadjanak el. A talajból kitépett földimogyorót 4-6 óráig száradni hagyják a napon, majd néhány napig a szabad levegőn szárítgatják, ezután a hüvelyeket lefejtik a szárról, és a termést hűvös, szellős helyen, vékony rétegben kiterítve tárolják értékesítésig, vagy feldolgozásig.

Dr. Berényi Béla"


(Forrás:http://www.agroinform.com)

 


2013. május 10., péntek

Fehér spárga "Asparagus"!

Ismerem a spárgát, régről.
Ahonnan érkeztem, sok-sok spárgaföld volt,
és sok embernek adott megélhetést... 
Mi pedig szedés után kijártunk még böngészni, 
és feltöltöttük otthoni készleteinket.
A kedvencem a leves és vajon párolva rántottába....

Hmm.....

Ismerem az asparagust.....
Régről. Még nagyapám sogórnőjének a kertjében volt.
Hatalmasra nőtt, sok kis piros bogyót hozott aztán...

Régóta tudom, hogy a kettőt nyugodtan összeköthetem.
De sokan nem tudják! :) 
A piros bogyókból sok türelemmel fincsi spárgát nevelhetünk...

White Asparagus

Sikerült beszereznem ebből a kis magocskákból is.
Azt mondják, hogy szinte lehetetlen magról termeszteni...
Szeretem a kihívásokat, és én bizony földbe nyomkodtam őket.
Azt írja az irodalom, hogy így 4 évet kell várnom a szüretre.

Évelő növény, a napot szereti árnyék nélkül.
A talaj mély és jó vízelvezetésű kellene hogy legyen, 
majd halmozzuk, mint a burgonyát.
Vetése fél cm mélyre, 25 C fokos helyiségben, és kb. 2 hét a csírázás.

A palántákat majd kiültetem... 
Csak győzzem kivárni.

A népi gyógyászat úgy tarja, hogy remek vértisztító, 
és felszámolja a fertőzéseket a szervezeten belül.
Élettani hatásai, összetétele:

Hat a vesékre és a mirigyekre, ezáltal serkenti az anyagcserét. Felszámolja a húgyúti betegségeket. Legújabban aszparaginsav tartalmánál fogva fogyókúrázóknak ajánlják. Reformboltokban már kapható aszparaginsav tartalmú tabletta.

Rendszeres fogyasztása megelőzheti a daganatos megbetegedések kialakulását. Rákellenes hatóanyaga az E-vitamin, mely nemcsak antioxidáns hatású, hanem ingerli az immunrendszert is, ezzel serkenti a daganatos sejtek elpusztítását. Egy másik védőanyaga a szelénium. Ha az E-vitamint a szeléniummal együtt vizsgáljuk, akkor antioxidáns hatása kifejezettebb.
Kiemelkedő mennyiségű folsav és E-vitamin van benne, magas a szeléntartalma is.

2013. május 9., csütörtök

Gesztenye, Aesculus hippocastanum

Isteni virágillat van ilyenkor, az akác, a bodza, a gesztenye....
A babona szerint, ha gesztenyét hordunk zsebeinkben, 
megvéd bennünket a betegségektől. 

Ilyenkor a gesztenye virágjából is érdemes gyűjteni, 
mert nagyon jó reumára, húzódásokra, 
véraláfutásos betegségek és ütések borogatására.
A gesztenye virágát letépkedem, s egy nagy üvegbe teszem, 
amit felöntök alkohollal -lehet pálinka, vodka - s hagyom kb. hat hétig állni hagyni. 
Sötét, szinte fekete lötty lesz belőle.


A levelét megszárítom, és forrázatot készítek belőle, ez jó arclemosó pattanások ellen.

A pici gesztenyékből pedig a következő módon lehet krémet készíteni visszerek ellen:
 Vadgesztenye tinktúra:
A tinktúra elkészítéséhez kb 20 db vadgesztenyére van szükség és 500 ml vodkára, vagy valamilyen tiszta szeszre. Keverjük össze az apróra vágott gesztenyét a vodkával, és botmixerrel keverjük sima állagúra. Ezután töltsük üvegbe és kb 15-20 napig tartsuk hűvös, sötét helyen.
 Minden nap rázzuk fel a keveréket. Ezt a keveréket kizárólag a vadgesztenyés gélhez használjuk, semmi másra nem alkalmas! Belsőleg eszünkbe se jusson alkalmazni!

Íme, a krém elkészítése:
Szükség lesz az előzőleg már elkészített vadgesztenye tinktúrából 150 ml-re. Egy serpenyőben oldjunk fel 3 tasak növényi zselatint szintén 150 ml vízben. Habverővel folyamatosan kevergessük, mikor elkezd sűrűsödni, apránként öntsük hozzá a vadgesztenye tinktúrát és 5 csepp levendula olajat. Ha megfelelő állagúra sűrűsítettük, vegyük le a tűzről és töltsük sterilizált üvegbe. Ezután már nincs más dolgunk, mint próbát készíteni a bőrön, ugyanis a vadgesztenye irritálhatja a bőrünket. Ha a 24 órás bőrpróba során nem jelentkeznek bőrtünetek, akkor bátran alkalmazható a krém a visszeres bőrfelületeken, naponta kétszer bemasszírozva. A krémet 3 hónapon belül használjuk el.


Íme egy másik forrás:


Vadgesztenye-tinktúra készítése I.
gesztenye1Ehhez friss vadgesztenyét kell gyűjteni. A gesztenyéről távolítsd el a vékony, barna héjat, aprítsd fel a belső fehér részt, majd töltsd bele egy csavaros üvegbe. Ezután öntsd fel minimum 70%-os alkohollal (ilyet patikában tudsz vásárolni), amíg minden növényi részt elfed. Az üveget jól zárd le és tedd fénytől védett helyre. 3 héten át legalább naponta egyszer erősen rázd össze. Három hét elteltével szűrd le, töltsd át a tiszta folyadékot egy jól zárható üvegcsébe és használd egészséggel.
Vadgesztenye-tinktúra készítése II.
Ha nem tudsz tiszta alkoholt beszerezni, használhatsz házi pálinkát is. 100 ml, minimum 38%-os pálinkához keverj 2 evőkanálnyi szárított és porított vadgesztenye levelet és 2 evőkanálnyi vadgesztenye őrleményt.
A vadgesztenye őrleményhez frissen szedett gesztenye szükséges, amelyet meg kell hámozni. A belső fehér részét aprítsd fel és tedd ki száradni száraz, de nem napos helyre. Amikor elvesztette a nedvesség tartalmát könnyedén összezúzható egy mozsárban, vagy ledarálható diódarálón is.
A leveleket szintén firssen szedd le a fáról. Ezt a műveletet a kora reggeli órákban érdemes megejteni, mert ekkor a legmagasabb a levelek hatóanyag tartalma. A leveleket szintén száraz, de naptól védett helyen kell elhelyezni. Jól szellőző kosárba vagy vászonra terítsd ki.
Amikor összekeverted a szükséges levél és őrlemény mennyiséget a pálinkával, légmentesen zárd le a pálinkás üveget, majd 10 napig hagyd állni napfénytől védett helyen. Ezt követően szűrd le és sötét üvegben tárold, lehetőleg fénymentes helyen.
Vadgesztenye olajos kivonatának készítése
Ez a készítmény ízületi gyulladásra és visszérre ajánlott. Összehúzó hatása miatt kiváló ödémára is. Remek bőrápoló szer, rosaceás bőrt és száraz, kirepedezett bőrt is ápolhatsz vele.
gesztenye3Elkészítése: 2 literes üvegbe tegyél 25 db kockára vágott vadgesztenyét, majd locsold meg egy kevés alkohollal. Az alkohol minimum 70 fokos legyen, ezt gyógyszertárból tudod beszerezni. Ha nincs, jó valamilyen erősebb pálinka is. Hagyd így állni egy napig. Másnap öntsd át egy vékony falú edénybe a gesztenyéket, adj hozzá 250 ml olívaolajat és 100 g disznózsírt. Forralj fel egy edényben vizet. Amikor gyöngyözik, vedd le a gázt takarékra, helyezd a forrásban lévő víz fölé a gesztenyés táladat és 2 órára hagyd ezen a gőzfürdőn. Ezután vedd le, majd hagyd kihűlni. Letakarva tedd két napra hűvös helyre. 48 óra elteltével gázon melegítsd fel, de éppen csak annyira, hogy a zsír felolvadjon és le tudd szűrni. Szűrés után kifertőtlenített üvegbe öntsd át és jól dugaszold be az üveg száját.
Arcpakolás készítése pattanásos vagy rosaceás bőrre
5-6 db gesztenye belet reszelj meg és keverd össze annyi mézzel, hogy sűrű, de kenhető legyen. Ezt vidd fel az arcodra és legalább 10 percig hagyd rajta a vadgesztenyés pakolást, majd langyos vízzel mosd le.
Vadgesztenye pép készítése borogatáshoz
Elsősorban ízületi gyulladásokra, vagy fekélyes, gyulladt visszérre. Vadgesztenye szárított belsejét daráld le a korábban leírt módon. Ezt a vadgesztenye lisztet keverd össze egyenlő arányban búzaliszttel. Adj hozzá annyi ecetet, hogy kenhető, de ne túl folyós állagú legyen. Ezt a pépet vidd fel a kezelendő testrészre és hagyd rajta legalább 1-két óráig. Ha éjszakai pakolást szeretnél, tedd a vadgesztenye pépet egy mullkendőre és egy textilcsík vagy géz segítségével rögzítsd.
Pattanásos bőrre is használható, de úgy, hogy ne a teljes arcot kend be vele. Egy fültisztító pálcika segítségével kend be fele a pattanást és 10-15 perc után mosd le.


 

2013. május 8., szerda

Tojás és tojáshéj

Gondolom, mindenki tudja, hogy lehet sülve-főve.
Nem is akarok most recepteket mellékelni, de szeretném felhívni a figyelmet
a tojáshéjra is, ami pont annyira értékes, mint ami benne van!


Az ötleteket a netről ollóztam össze, van ahol a forrásra sem emlékszem... 
Elnézést emiatt.

Arcápolás
Hogy visszaadja arcbőröd fiatalos fényét, mozsárban zúzz össze néhány száraz tojáshéjat, keverd össze a port kevés tojásfehérjével, és kend fel az arcára. Hagyd megszáradni, majd mosd le.  
Hogy a sárgája se vesszen kárba, dörgöljük be a hajtövekbe, és 15 perc után mossuk le. Ez a módszer elsősorban a zsíros fejbőrűeknek ajánlott.

Tojássampon
(http://antalvali.com/boszorkanykonyha/kenheto/sampon-hazilag/tojassampon-hazilag.html)
• 1 tojás
• 1 teáskanál olíva olaj
• 1 tk. citromlé
• 1 tk sampon
• fél pohár víz vagy gyógynövény tea
• valamilyen illóolaj, amit szeretsz
Keverd össze és használd samponként.

Tojáspakolás
Viszlát, ránc! –azonnali ránctalanítás. A tojásban található kollagén feszesíti a bőrt, és segít a ráncok kialakulásának megelőzésében. A bőr kisimítására egy felvert tojásfehérjét keverj össze egy kiskanálnyi tejszínnel. Csak az alaposan megtisztított arcon fejti ki jótékony hatását. Csak kend fel a kikevert masszát az arcodra, a szemed környékét hagyd szabadon. Pihenj így 20 percig, majd öblítsd le. Érezhetően feszesebbé és rugalmasabbá teszi a bőrt.  

Bőrápolás
Áztass néhány napig almaecetben tojáshéjat – pár nap múlva kettőzött erővel szállhatsz szembe a bőrirritációkkal, viszkető kiütésekkel.  


Tojás a ház körül  

Takarítás
Az őrölt tojáshéj mintha arra lenne kitalálva, hogy edények, serpenyők és termoszok nehezen eltüntethető szennyeződéseit levakarja vele! Szappanos vízzel keverve könnyen eltüntetheti a makacs foltokat.

Eltünteti a foltokat a kerámiáról: Tégy összetört tojáshéjat a teás- vagy kávéscsészédbe, engedd fel vízzel, és hagyd egy éjszakán át hatni. Reggel, amikor kimosod, a makacs szennyeződések eltűnnek a kerámia felületéről. Hasonló célból lehet használni a virágvázák belsejének a megtisztításához, illetve sorlóporként egyes edények kimosásához, amelyek makacsul ellenállnak a megszokott mosogatási módszereknek. Továbbá, azt mondják, az eldugult vízvezetékekkel is csodát művel.

Duguláselhárítás
Tarts kevés darált tojáshéjat a konyhai mosogató szűrőjében – megakadnak benne a mindenféle maradékok, és ahogy a tojáshéj fokozatosan széttörik, ahelyett, hogy eldugítanák a lefolyót, vele együtt távoznak.

Trágyázás
A tojáshéj gazdag ásványi anyagokban, például kalciumban, amelyek segítik kertje gyarapodását, növekedését. Törd a tojáshéjat kisebb darabokra és használd komposztálóként.
A tojáshéj nagyrészt magnézium és kalcium, ami tökéletes komposztalapanyag. Azért is kiváló természetes trágya, mert távol tartja kertünktől a csigákat, mivel azok nem tudnak a törött tojáshéjon mozogni.

Növényvédő
Zúzz össze tojáshéjat, és szórd a zöldségek, virágok köré a kertben, hogy megvédje azokat a csigáktól, meztelencsigáktól és hernyóktól.  

Palántázás
A tojás dobozába tedd vissza az üres, kiöblögetett, félbevágott tojáshéjakat – mindegyik aljába szúrj egy lyukat lefolyónak. Tégy a tojáshéjakba egy, maximum két magot, és önts rájuk virágföldet. Ha már annyira megnőttek a csírák, hogy ki lehet őket vinni a kertbe, ültesd ki őket tojáshéjastul.  Amikor azok kihajtanak, tojáshéjjal együtt kiültetheted őket a kertbe, ugyanis ahogy a növény fejlődik, a héj alatta összetörik, és mivel az kiváló táplálékot biztosít a talajnak, a palánta jobban fejlődik tőle majd.

Kutyatáp
Szárítsd 30 percig 250 fokon a tojáshéjakat, majd egy zárható műanyag zacskóban sodrófa segítségével zúzd finom porrá. A port szórd kutyád eledelébe, gazdag kalciumtartalmának köszönhetően segít az állat csontjainak, fogazatának erősítésében.  

Kávéédesítő
Ha belekeversz kevés őrölt tojáshéjat az őrölt kávéba, mielőtt lefőznéd, visszavehet annak keserű ízéből. Ha kész, a zaccot nyugodtan kiöntheted a kerti komposztgödörbe. A tojáshéj elveszi a kávé keserű ízét, így intenzívebbé válik annak valódi aromája.

Csontritkulás elleni szer
Nem kell ide kalciumtabletta.. A tojás héjából, kiváló csontritkulási ellenszert lehet készíteni. A megmaradt tojáshéját, megmossuk, megszárítjuk, megőröljük, porrá törjük, majd joghurtba, kefírbe keverve elfogyasztjuk... Ennél jobb és OLCSÓBB, csontritkulás elleni szer nincs!!!

Csomagolás édességek számára: Ha vagy annyira ügyes, hogy képes vagy apró lyukon keresztül is kipréselni a tojásból a belsejét, mint ahogyan azt a húsvéti tojásoknál szokták a kézművesek, a kis hézagon csokoládét vagy zselét tölthetsz a héj által határolt üregbe. Amikor az édesség megszilárdul, meglepetésként szolgálhatod fel a „tojást” a gyerekeknek vagy a vendégeidnek!

(Forrás: http://gyermekszoba.blog.hu/2009/04/10/a_tojashej_felhasznalasa_okosan)